Szijjártó: hét magyart hozott ki a szlovákok mentesítőjárata a háborús zónából

A repülőgép Jordániából szállt fel.

  • MTI MTI
Szijjártó: hét magyart hozott ki a szlovákok mentesítőjárata a háborús zónából

Az első evakuációs akció ezekben a percekben már megnyugtató fázisába ért, miután a szlovákok által szervezett mentesítőjárat elhagyta Jordánia légterét, fedélzetén hét magyar állampolgárral, akik így kikerültek a közel-keleti konfliktuszónából – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfő este a Facebook-oldalán.

A tárcavezető azt írta: a hét magyar rövidesen megérkezik Ciprusra, ahol magyar konzulok már várják őket, majd kedden tovább indulnak Pozsonyba.

Szijjártó Péter bejegyzésében megköszönte a „szlovák barátainknak” az együttműködést, majd úgy fogalmazott: „nem ez az első közös evakuációs műveletünk, mindig is számíthattunk egymásra és ez a jövőben sem fog változni.” Itt a külügyminiszter többek között arra utalt, hogy 2024 októberében is szlovák segítséggel sikerült magyarokat kihozni Libanonból.

A miniszter közölte: további műveletek is szervezés, illetve kivitelezés alatt vannak, ezeken tovább dolgoznak és bízik benne, hogy rövidesen újabb jó hírrel tudnak szolgálni.

A közel-keleti térségben – mint írta – egyre súlyosabb a biztonsági helyzet azzal, hogy Irán és Izrael most már nem csak egymás fővárosait támadja. A konfliktuszóna kiszélesedése megnöveli azon magyarok számát is, akik veszélybe kerülhetnek a térségben, így egyre több magyar állampolgár kér segítséget a hazajutásban – olvasható a bejegyzésben.

Korábban a külügyminiszter már közölte, hogy az evakuáció jelenleg lényegesen bonyolultabb, mivel Irán és Izrael lezárták légtereiket, így most több összetett művelet zajlik, több közel-keleti ország területén.