Orbán: Évente egymillió forintot ad a kormány otthonteremtésre az állami alkalmazottaknak
A támogatás összevonható az Otthon Start hitellel is.
A Belügyminisztérium egészségügyért felelős államtitkára viszont arról beszélt szerda délelőtt, hogy várhatóan délutánra helyreáll a klimatizálás.
„Továbbra sem üzemel a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőintézetben a műtők és intenzív osztály biztonságos hőmérsékletet biztosító légtechnikája” – írta a Facebookon Kulja András, a Tisza Párt EP-képviselője.
A bejegyzés szerint szerdán több szakdolgozó és orvos kolléga jelezte Kulja felé, hogy továbbra is 30 fok feletti hőmérsékletben zajlanak a műtétek, ami drasztikusan növeli a fertőzésveszélyt, és veszélyezteti a betegek biztonságát.
Elmondásuk alapján – a kórház hivatalos közleményével ellentétben – nemcsak a klíma, hanem a teljes légtechnika leállt. Utóbbit a probléma publikussá válását követően részben működésre bírták, de egyes műtőkben továbbra is fullasztó állapotok vannak, nem cserélődik a levegő
– fogalmazott Magyar Péter pártjának egészségügyi szakpolitikusa. Az általa is említett közleményben a Jahn Ferenc kórház kedden álhírnek nevezte a légtechnika leállását, szerintük csak a hűtőegység hibásodott meg.
Bár Kulja azt írja, hogy Takács Péter, a Belügyminisztérium egészségügyért felelős államtitkára továbbra sem kommentálja az esetet, az MTI szerint Székesfehérváron arról beszélt szerdán Takács, hogy már 18 milliárd forintot költött a kormány kórházi légtechnikai rendszerek korszerűsítésére.
Majd arra is kitért, hogy „jelenleg is van egy műszaki hiba a Jahn Ferenc kórházban, amit Kulja András, a Tisza Párt EP-képviselője úgy állított be, hogy hetekig-hónapokig eltart majd”. Továbbá kijelentette, hogy a légszűrő rendszerek működtek, a levegőhűtő berendezésben kellett alkatrészt cserélni, így várhatóan már szerda délután helyreáll a klimatizálás.
A támogatás összevonható az Otthon Start hitellel is.
„Bármit csinálhattok velem, de a kiba…ott tetkóimhoz ne merjetek nyúlni!” – szólt az orvosokhoz az élet határán lebegve a rock nagy túlélője.