„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A levélben többek között azt is kiemelik, hogy az ösztöndíj több hallgatónak a mindennapi megélhetését jelenti.
Nyílt levélben fordultak az MNB Intézet hallgatói a Magyar Nemzeti Bank elnökségéhez és a Metropolitan Egyetem vezetőségéhez, amelyben két kérdést tettek fel:
A levélben emlékeztetnek arra, hogy a szak indítói a magas színvonalú oktatáson kívül ösztöndíjprogramot is ígértek a képzés teljes tartama alatt a hallgatóknak, amennyiben teljesítik a feltételeket. Az ígéretet írásban és szóban, számos alkalommal közölték a képzés felelős képviselői, és az ösztöndíj-kifizetés az első három félévben rendben megtörtént, a negyedik félévben azonban még az ösztöndíjszerződés aláírására sem került sor, és két héten belül már záróvizsgák lesznek.
Ez az ösztöndíj több hallgatónak a mindennapi megélhetését, külföldi tanulmányútban és nyári egyetemen való részvételét is jelenti, ugyanis a szakon kérés volt, hogy ne a munkavállalásra, hanem a tudományos eredményességre fókuszáljunk
– hangsúlyozzák a hallgatók, és jelzik azt is, továbbra is igényt tartanak az ösztöndíjakra.
„Érthetetlen számunkra, hogy egy magyar felsőoktatási intézmény nem tartja be az ígéretét, félrevezetve ezáltal a jelenlegi és a jövőbeli hallgatókat. Értelmezhetetlen számunkra, hogy az MNB a nevét adta a szakhoz, de a képzés teljes időtartamára meghirdetett ösztöndíjprogram finanszírozását előzetes jelzés nélkül egyik félévről a másikra felmondja. Felfoghatatlan számunkra, hogy az érintett felelősök a diákokon akarnak spórolni, csorbítva ezáltal olyan, egyetemek széles körében vallott értékeket, mint a társadalmi mobilitás elősegítése és a hallgatók tehetségének kibontakoztatása” – teszik hozzá.
Nemrég a 444.hu számolt be arról, hogy az új elnök, Varga Mihály márciusi hivatalba lépése után olyan spórolásba kezdett az MNB, hogy már a saját mesterképzésük ösztöndíjait sem fizetik. A felsőoktatási ösztöndíjprogramjukat még 2010-es évek közepén, Matolcsy György elnöksége és a jegybanki pénzbőség idején indították el.
Később az MNB szűkszavú közleményben reagált a cikkben leírtakra. Eszerint az új vezetés elkötelezett az átlátható és hatékony működés mellett az MNB a törvényben rögzített alapfeladatok ellátására összpontosít, az ezen kívül eső tevékenységeket felülvizsgálja és racionalizálja.
A METU-t 2022 és 2024 között több mint 2,5 milliárd forint támogatásban részesítették, ezzel az iskola a legtámogatottabb intézmény lett az országban. „A Magyar Nemzeti Bank álláspontja szerint az elmúlt időszak kiemelt összegű támogatásai lehetővé teszik az érintett ösztöndíj-program finanszírozását” – tették hozzá. A METU ezzel szemben arról tájékoztatta a hallgatókat, hogy az egyetem mindent megtesz annak érdekében, hogy „a kialakult helyzet megnyugtató módon, mielőbb rendeződjön, ugyanakkor a rajta kívülálló okok miatt egyelőre az ösztöndíj nem kifizethető”.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Németh jelenleg a Fidesz parlamenti frakciójának szóvivője.
Múltkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Újabb divattrendet teremtene az aranylabdás portugál támadó vagy valami egészen más oka van?
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.