A tihanyi önkormányzat csak véleményezhette Balásy Gyula lebegő nyaralóját
Hadházy Ákos feltételezésével ellentétben viszont nem kellett présháznak „hazudni” az épületet, mert az ingatlan lakóház besorolású.
HVG
Az építkezéssel kapcsolatos dolgokat az akkori néven Veszprém Megyei Kormányhivatalhoz tartozó építési osztály intézte, az önkormányzathoz csak a településképi vélemény kiadása tartozik – válaszolta Tihany polgármestere, miután arról kérdeztük, tervezi-e az önkormányzat megvizsgálni, hogy szabályosan épült-e az a nyaraló, amelyet Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő a Facebook-oldalán a kormány kedvenc kommunikációs vállalkozója, Balásy Gyula „lebegő luxusvillájaként” mutatott be.
A független képviselő szerint a telek a Balaton-felvidéki Nemzeti Park védett területén fekszik.
Hadházy a keddi bejegyzésében azt írta, reméli, hogy az új tihanyi önkormányzat megvizsgálja, hogy az építkezés szabályos volt-e, miután a fideszes településvezetés tavaly megbukott. Szerinte ugyanis a tulajdonlapon szerepel, hogy a telek a Balaton-felvidéki Nemzeti Park védett területén fekszik, és általában ilyen területeken tilos új épületek építése, amit azzal szoktak kijátszani, hogy „gyümölcsfeldolgozónak” hazudják a villát, vagy azt mondják, hogy már meglévő épületet újítanak fel.
Kötél Balázs polgármester a HVG megkeresésére azt írta: Tihany teljes területe, így az összes ingatlan a nemzeti park védelme alatt áll, ezt is beleértve. Az érintett területen fekvő ingatlanok pedig üdülő besorolású övezetben fekszenek, ott soha nem voltak présházak; a földhivatali nyilvántartás szerint a Hadházy által emlegetett ingatlan most is lakóház, udvar besorolású.
Szabó Zoltán és gyerekkori barátja a nyolcvanas években hidegvérrel ölt meg egy nőt, de életfogytiglani büntetéséből végül csak tíz évet ült le, mert a kigyulladt szegedi bútorgyárban hősiesen helyt állt. 2015-ben aztán tisztázatlan körülmények között fejbe lőtte Nagy Jenőt, akinek az életét végül ő maga mentette meg. Egy gyerekkorától brutális bűnöző furcsa karrierje.