Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A Táncsics Mihály Kollégium vezetőjével szemben az ügyészség pénzbüntetés kiszabását indítványozta.
Közfeladati helyzettel visszaélés bűntettével vádolja a Kecskeméti Járási Ügyészség a Táncsics Mihály Kollégium igazgatóját – írta a Kecsup.
A lap szerint Bibok Róbert 2023 tavaszán, az érettségi előtt kirúgott egy diákot a kollégiumból, miután a lány két mémet készített egy olyan fotó felhasználásával, amin a vezető fordítva, „fejjel lefelé” fogta a nemzeti színű szalagot. Akkoriban a diák azt írta: ő bocsánatot kért, de az igazgató megfenyegette, sértegette, személyeskedett vele, és eltanácsolta a kollégiumból úgy, hogy nem volt fegyelmi eljárás.
Hivatalos szöveg nem készült a jogviszony megszüntetéséről.
Az ügyészség a vádlottal szemben pénzbüntetés kiszabását indítványozta. A kollégiumnak jelenleg is Bibok Róbert az igazgatója.
A diák két mémet készített, a zászlót fordítva fogó igazgató képéhez ezeket írta:
A mémek chatcsoportba beküldése napján Bibok Róbert este 10-kor hívatta irodájába a lányt, aki így pizsamában volt kénytelen megjelenni.
„A vádlott szóban felelősségre vonta őt, megkérdőjelezve neveltetését, az általa választott pszichológusi pályára való alkalmasságát, továbbá kilátásba helyezte becsületsértés miatti feljelentését” – ismertette a vádiratot az ügyész.
A lány három alkalommal is bocsánatot kért az igazgatótól, de az igazgató közölte, hogy a döntését nem változtatja meg, a tanulónak el kell hagynia a kollégiumot.
Az igazgató védője szerint
Nyitóképünkön balról a második Bibók Róbert.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.