Videó alapján keres a rendőrség egy férfit, aki társával kirabolt két fiatalt a 6-os villamoson
Társát már elfogták, és kezdeményezték a letartóztatását.
HVG
Egy férfit keres a rendőrség, aki június 2-án éjfél körül kirabolt két fiatalt a 6-os villamoson – írja a police.hu.
A férfi – már elfogott társával együtt – az egyik fiatal táskáját akarta megszerezni, ezért a villamosvonal Jászai Mari téri szakaszán ütni és rúgni kezdte két áldozatát. Amikor sikerült megszerezniük a hátizsákot, leszálltak és elmenekültek. A táskában pénz, iratok és két mobiltelefon volt. A fiatalok könnyű sérüléseket szenvedtek.
A rendőrség rablás gyanúja miatt indított eljárást ismeretlen tettesek ellen. A 37 éves B. Istvánt 12 órán belül azonosították, és a Nyugati téren elfogták. Miután kihallgatták, őrizetbe vették, és kezdeményezték a letartóztatását.
A másik férfit jelenleg is keresik, róla felvételt is bemutattak:
A budapesti rendőrök az egyik férfit elfogták, társának azonosításához a lakosság segítségét kérik.
A rendőrség kéri, hogy aki a férfit felismeri, tartózkodási helyével vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, tegyen bejelentést a 06-80-555-111-es zöldszámon vagy a 112-es segélyhívó számon.
A szexet kínálók és a digitális izgalomra vágyók Covid alatti egymásra találása röpítette az egekbe az OnlyFanst, melyen most jó pénzért túladna a nyilvánosságot kerülő tulajdonosa.