Mintegy hetvenen térhettek haza Ukrajnába azon busz utasai közül, amely vasárnap hajnalban borult árokba Kungyalu külterületén. Szabó Péter, Kunszentmárton polgármestere az MTI-nek elmondta, hogy a helyi művelődési házban ideiglenesen elhelyezett utasok nagy része hétfő hajnalban érkezett meg Lvivbe, erről Ukrajna magyarországi nagykövete, Sándor Fegyir tájékoztatta.
Az utasokért két busz érkezett a szomszédos országból: az egyik vasárnap este negyed tizenegykor, a másik tizenegy óra körül indult el Kunszentmártonból. Utóbbi jármű még meg tudta várni azt a nőt, akit a rendőrök a szegedi kórházból vittek vissza Kunszentmártonra.
A polgármester közlése szerint az árokba borult autóbuszon egy tánccsoport tagjai utaztak Macedónia felé. Hozzátette, a Jász-Nagykun-Szolnok megyei településen és a környéken élők egy emberként fogtak össze a sérülést nem szenvedett utasok ellátásáért. A kunszentmártoni művelődési házban a baleset napján reggelit, kávét, teát, üdítőt, ásványvizet kaptak.
A csépai önkormányzati konyhán dolgozók ebédet főztek számukra, a vacsorát a kunszentmártoni polgármesteri hivatal dolgozói biztosították. A helyben működő albán pékség szendviccsel látta el az utasokat indulás előtt.
Az ukrán gyerekeket szállító buszon 77-en utaztak. A balesetben 19-en sérültek meg, helyszíni ellátásuk után a szolnoki, a szentesi és a kecskeméti kórházakba vitték őket.
A Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központjának hétfői tájékoztatása szerint 12 sérült érkezett a Dr. Bugyi István Szentesi Multidiszciplináris Centrumba: nyolc gyermek és négy felnőtt. Közülük egy felnőttet kellett Szegedre fekvőbeteg-intézeti ellátásra átszállítani, a többi sérültet gondos szakmai ellátás után hazaengedték. A szolnoki és a kecskeméti kórház az MTI érdeklődésére azt közölte, hogy nem áll módjukban felvilágosítást adni az ott kezelt sérültek állapotáról.
Korábbi hírek szerint egy 17 éves lánynak a karját amputálni kellett, és további két gyerek is műtétre szorult.
A Kunszentmártoni Rendőrkapitányság tömegszerencsétlenséget okozó közúti baleset miatt indított eljárást.