Hétfőn az 5 perces vihar „kicsit” letarolta a Bulgárföldet, eső meg kb. semmi. A vihar a villamosközlekedést is hazavágta az érintett szakaszon, fák dőltek a vezetékekre – írta miskolci olvasónk, és képeket is küldött a kitört fákról, illetve leszakadt gallyakról.


Borsod-Abaúj-Zemplén megyében több mint száz helyen kellett beavatkozniuk a tűzoltóknak. Jellemzően az erős szél okozott károkat, főként fakidőlések, leszakadt vezetékek és megrongálódott tetők miatt riasztották őket.
Sajóörösön családi házra dőlt és gázcsonkot rongált meg egy fa. A gázszolgáltató kiérkezéséig a tiszaújvárosi tűzoltók biztosították a helyszínt, vízsugárral hígították a szivárgó gázt, majd láncfűrésszel eltávolították a fát.
Nyékládházán villámcsapás miatt tarló, hulladék és egy háromszáz négyzetméteres épület oldalfala gyulladt ki.
Tiszalúcon egy családi ház tűzfalát bontotta meg a szél, és a födém beszakadt. A szerencsi tűzoltók eltávolították a veszélyes részeket, a lakókat rokonok fogadták be.
Putnokon egy iskola kétszáz négyzetméteres tetőborítását tépte le a szél, amely az úton landolt. Az ózdi tűzoltók szabaddá tették az utat, és eltávolították a veszélyes részeket az épületről.
A katasztrófavédelem több önkéntes tűzoltó egyesülettel együttműködve éjszakába nyúlóan végezték a beavatkozásokat, az események során nem történt sérülés.