Orvosok fizetése: Takács Péter azzal vádolja a kamarát, hogy félrevezetik a lakosságot
A Magyar Orvosi Kamara szerint nem igaz, hogy az átlagkeresetük 2 millió forint fölött van, Takács Péter szerint az átlagbérükbe minden beletartozik, az összes pótlék és úgy kijön.
HVG
„A Magyar Orvosi Kamara (MOK) továbbra is hamis állításokkal és csúsztatásokkal vezeti félre a lakosságot, és az egészségügyi dolgozókat” – közölte Takács Péter a Facebookon. Az egészségügyi államtitkár arra reagált, hogy a MOK szerint a kormány valótlanul kommunikált az orvosok átlagbéréről, amiről állították plakátokon is, hogy több mint havi kétmillió forint.
Folytatja dezinformációs kampányát a Magyar Orvosi Kamara: ezúttal soha el nem hangzott állításokat “cáfolnak” az orvosbérek kapcsán A Magyar Orvosi Kamara (MOK) továbbra is hamis állításokkal és…
A MOK kikérte az erre vonatkozó adatokat Takács Pétertől, ami alapján kiderült, hogy az említett fizetés az orvosok egy kisebb részének összes állásából és rendes munkaidőn felüli plusz munkájából a szakmai, veszélyességi és egyéb pótlékokat is beleszámolva keletkezett bruttó összeget jelenti.
A szervezet kalkulációja alapján az említett összeg inkább nettó egymillió körül mozog.
Takács erre azt írta csütörtökön, hogy amikor az orvosi keresetekről beszélünk, akkor sohasem a bruttó alapilletmények átlagát kell venni (ahogyan a MOK teszi), hanem az orvosok bruttó átlagkeresetéről. Szerinte a bruttó átlagkereset az egészségügyi szolgálati jogviszonyban, teljes munkaidőben foglalkoztatott orvosokra vonatkozik, és az alapbéren túl természetesen a mozgóbér elemeket (ügyeleti díjak, pótlékok egyéb juttatások) is tartalmazza.
Az államtitkár szerint korábban is ezekkel együtt számolták az átlagkeresetet, és a továbbiakban is így kell.
A politológus szerint az sem kizárt, hogy Orbán Viktorból egy ponton köztársasági elnököt csinálnak. Kéri Lászlóval Kacskovics Mihály Béla beszélgetett a Tiszáról, lehetséges buktatókról, Fideszről, kispártokról, lejáratásról.