Vádat emeltek a férfi ellen, aki bosszúból meggyilkolta a kétéves fiát

Állatok leölésére használt készülékkel ölte meg a láthatáson nála lévő gyereket a férfi, miután az élettársa elhagyta.

  • hvg.hu hvg.hu
Vádat emeltek a férfi ellen, aki bosszúból meggyilkolta a kétéves fiát

Többszörösen minősülő emberölés bűntette miatt emelt vádat a Somogy Vármegyei Főügyészség azzal a férfival szemben, aki tavaly októberben Zákányban megölte a kisfiát.

A gyerek a vádhatóság közleménye szerint 2022 júliusában született, de a pár viszonya már a terhesség alatt rossz volt. A férfi ittasan rendszeresen szidalmazta az élettársát, és a féltékenysége miatt veszekedett vele. Végül az anya a kisfiúval 2024 augusztusában végleg elköltözött a vádlott otthonából.

A szülők szóban egyeztek meg a láthatásról, de többször is előfordult, hogy a férfi nem a megbeszéltek szerint vitte vissza a kisfiút. A szülői felügyelet rendezése érdekében a nő szeptemberben polgári pert kezdeményezett, de a hivatalos döntésig nem tiltotta el a gyerektől az apát.

A férfi októberben elhatározta, hogy mindezek miatt úgy vesz elégtételt a volt élettársán, hogy megöli a közös gyermeküket. Délután elaltatta a kisfiút, majd egy állatok leölésére használt lövőkészülékkel közvetlenül fejbe lőtte. A gyerek azonnal meghalt.

A főügyészség a Kaposvári Törvényszékre benyújtott vádiratában a vádlottal szemben életfogytig tartó fegyházbüntetést indítványozott azzal, hogy zárják ki a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségét.