Vádemelést javasol a rendőrség a tavaly Budapesten megölt amerikai nő ügyében

A hatóság szerint egy ír férfi végzett a turistaként Magyarországra érkezett nővel. Miután megölte, még arra is rákeresett az interneten, hogy a vaddisznók egy erdőben megeszik-e a holttesteket.

  • HVG

Befejezte a nyomozást a tavaly novemberben Budapesten meggyilkolt amerikai nő ügyében a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK), és vádemelési javaslatot tett az ügyészségen az emberölés elkövetésével megalapozottan gyanúsított ír férfival szemben.

A hatóság közleménye szerint a férfi a kihallgatása során beismerte, hogy megölte a nőt, de azt állította, hogy véletlen baleset történt intim együttlétük közben. Azt is megmutatta a rendőröknek, hogy a bőröndbe rejtett holttestet hol ásta el egy erdőben Szigliget közelében.

A 31 éves, turistaként Magyarországra érkezett amerikai nőt tavaly november 4-én egy fővárosi szórakozóhelyen láttak utoljára. Eltűnésének bejelentését követően azonnal keresni kezdték, ám egyre több olyan gyanús körülmény merült fel, amelyek arra utaltak, hogy a nő bűncselekmény áldozatává válhatott. A rendőrök két nappal később elfogtak egy akkor 37 éves ír állampolgárt, akit emberölés bűntett gyanújával vettek őrizetbe.

Budapestre jöttek a megölt amerikai nő szülei, részt vettek a gyertyagyújtáson

A 31 éves Mackenzie Elizabeth Michalskival egy ír turista végzett, majd igyekezett Szigligeten eltüntetni a holttestet. A rendőrség elfogta a feltételezett tettest.

A BRFK Életvédelmi Osztálya a nyomozás során megállapította, hogy a férfi egy belvárosi szórakozóhelyen kötött alkalmi ismeretséget későbbi áldozatával. Közös megegyezéssel mentek fel a bérelt lakásába a VII. kerületben, ahol megkötözte, majd szándékosan megfojtotta a nőt. A magatehetetlen áldozatról felvételeket is készített, amelyeket a rendőrök megtaláltak mobiltelefonján.

A nyomozók a férfi internetes keresési előzményeit is ellenőrizték. Kiderült belőlük: a férfi rákeresett arra, hogy a budapesti rendőrség miként kezeli az eltűnési ügyeket, hol vannak térfigyelő kamerák a városban, és hogy egy erdőben a vaddisznók megeszik-e a holttestet.

A gyanúsított a büntetőeljárás során végig letartóztatásban volt. Igazságügyi elmeorvosi és pszichológiai vizsgálatnak is alávetették, de a szakértők nem állapítottak meg nála büntethetőséget kizáró okot.

Hozzászólások