Két év felfüggesztett börtönbüntetésre és 300 ezer forintos pénzbüntetésre ítélte jogerősen a Pesti Központi Kerületi Bíróság az 50 éves K. Bélát, akinek a 13 éves fia két és fél évvel ezelőtt légpuskával fejbe lőtte magát, miközben láthatáson volt nála – írja a 24.hu.
Magyarországon a légpuska tartásához nem kell engedély, amennyiben annak csőtorkolati energiája nem haladja meg a 7,5 Joule-t. K. Béla fegyveréé meghaladta, neki pedig nem volt rá engedélye. A puskát ráadásul megtöltött állapotban tárolta a teraszon felakasztva.
A férfi évekkel ezelőtt elvált a kiskorú gyermeke édesanyjától. A 13 éves fiú minden második hétvégén volt nála, ott is aludt. Az egyik ilyen éjszakán ismeretlen okokból kiment a teraszra, ahol a homlokánál fejbe lőtte magát a puskával, de aztán még vissza tudott feküdni aludni. Másnap rosszul volt, hányt és szédült, ennek okát azonban eltitkolta az apja előtt. A férfi délelőtt tíz órakor értesítette a feleségét, aki hazavitte a gyereket. Az délután mondta el neki, hogy mit tett. A nő mentőt hívott hozzá, súlyos sérülésekkel vitték kórházba.
Az ügyész elmondása szerint a lövedék megnyitotta a kisfiú koponyacsontját, ezért meg kellett műteni.
Az ügyészség két év – öt évre felfüggesztett – szabadságvesztést és 300 ezer forint pénzbüntetést kért a férfira engedély nélküli lőfegyver tartása, kiskorú veszélyeztetése, valamint foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt.
K. Béla az előkészítő ülésen elismerte bűnösségét és lemondott a tárgyalás jogáról, a bíróság pedig elfogadta az ügyészség indítványát, amit a védelem sem kifogásolt.