Párizsi látogatása alatt előadást tartott Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára és miniszterhelyettese, aminek során többek között arról beszélt, hogy az első világháború után Magyarország átadta az ország kétharmadát, Ukrajnának most a területei egyötödét kellene, és a béke néha fájdalmas – írja a Telex.
Magyar péntek este a Párizsi Politikai Tanulmányok Intézetében (Sciences Po) beszélt egyetemisták előtt. A portál beszámolója szerint a külügyi államtitkár Trianonnal, az első világháborúban elvesztett magyar területekkel szemléltette, hogy Ukrajnának hogyan kéne békét kötnie.
A politikus elmondta: Magyarország az első világháború végén két lehetősége volt: vagy felveszi a fegyvert és kollektív öngyilkosságot követ el, vagy megállapodik a béke feltételeiről, még ha ez az ország területének kétharmadának elvesztésével is jár. Magyar szerint az akkori kormány meghozta az egyetlen észszerű, de tragikus döntést, hogy legalább az ország egyharmadát megtartja, nem áldozza fel az egészet.
Fájdalmas volt? Persze, hogy fájdalmas volt. Most Ukrajnának a területeinek egy ötödét kéne feladnia. Nem akarom megmondani, hogy mit csináljon Ukrajna, csak azt mondom, hogy a mi tapasztalataink alapján a béke néha fájdalmas. A kérdés az, hogy mi a fontosabb az ország életképességének a megőrzése, vagy ragaszkodni néhány ezer négyzetkilométerhez
– idézi a Telex Magyar Leventét.
Franciaországi látogatása során Magyar egyeztetett Emmanuel Macron francia elnök külügyi és Európa-ügyi főtanácsadójával, Bertrand Buchwalterrel és Alexis Dutertre-rel, továbbá Laurent Saint-Martin külkereskedelemért felelős delegált miniszterrel is.