Megölte, majd bebetonozta lengyel vendégét egy magyar pár Hajdúszoboszló közelében

A külföldi férfi magyar barátja meghívására érkezett a pár hétvégi házába, de egy italozás utáni vita tragédiával végződött.

  • HVG

Megölte lengyel ismerősét egy fiatal magyar pár egy Hajdúszoboszlóhoz közeli hétvégi házban – közölte a Hajdú-Bihar Vármegyei Főügyészség.

A vádirat szerint a pár férfi tagja Angliában barátkozott össze a lengyel férfival, akit hazaköltözése után, 2023 augusztusában meghívott Magyarországra. A külföldi férfi 2023. szeptember 27-én érkezett meg a vidéki hétvégi házba, ahol néhány napot együtt töltött magyar ismerősével és annak barátnőjével.

A társaság tagjai szeptember 30-án a szomszédokkal együtt nagyobb mennyiségű alkoholt fogyasztottak, és miután a vendégek hajnalban hazamentek, a két férfi összevitatkozott az udvaron, majd dulakodni kezdtek. Ezután bementek a házba, ahol folytatták a verekedést. A nő vizet locsolva rájuk próbálta őket lenyugtatni, a két férfi azonban tovább birkózott, a vádlott a földre szorította ismerősét, és segítséget kért a barátnőjétől. A nő ekkor egy alumínium baseballütőt adott oda a párjának, aki kétszer tarkón ütötte a hason fekvő férfit. Ezután hanyatt fordította, majd megfojtotta.

A gyilkosság után a pár elhatározta, hogy az áldozat testét elássák, ezért a mobiltelefonját a főcsatornába dobták, majd a nő eltüntette a nyomokat. A szomszédoknak és a lengyel férfi aggódó testvérének azt mondták, hogy ismerősük elment, és nem tudják, hol van. A pár néhány nappal később lebetonozta a holttest feletti földterületet.

A Hajdú-Bihar Vármegyei Főügyészség az elkövetőket emberölés bűntettével vádolja, amelyet a nő bűnsegédként követett el. Beismerés esetén a férfi tizenhárom, a nőt nyolc év börtönbüntetést kaphat.

Hozzászólások