A HVG eddig nem ismert részleteket tárt fel a Szőlő utcáról: itt vannak cikkünk legerősebb állításai

Nagyriportban mutatja be a HVG azt, hogy milyenek voltak a mindennapok a Szőlő utcai javítóintézetben, amelynek vezetője, Juhász Péter Pál a gyanú szerint mellékállásban nőket futtatott. Hét egykori dolgozó beszámolója alapján derül fény eddig nem ismert, megrázó részletekre.

  • HVG

Lieblingek, kápórendszer és otthon dolgoztatott kollégák – így vezette Juhász Péter Pál a Szőlő utcai javítóintézetet – ezzel a címmel jelent meg a HVG feltáró cikke, amelyben egykori Szőlő utcai dolgozókkal rekonstruáltuk, hogyan vezette az intézetet a mára gyanúsított igazgató.

A cikk erős állításai közül néhányat kiválogattunk:

  • Az igazgató már-már mániákusan követelt fegyelmet, kápórendszert tartott fenn, mindene volt a katonaságra jellemző alakizás. Egy idő után már a munkatársaitól is elvárta volna, hogy álljanak fel, amikor ő megérkezik.
  • A legagresszívebb fiúkat egy csoportba szervezte, ezt hívta több forrásunk is úgy: az 5. számú „verőcsoport”. Ha kellett, büntetésből, jutalmazásból áthelyezett fiúkat egyik csoportból a másikba.
  • Több beosztottját is a saját személyes céljaira dolgoztatta. Volt, akivel saját beadandóját íratta, amikor képzésre járt. Másnak az élettársát, Aisah-t kellett angolul tanítania. Egy munkatársát házi kertésszé tette volna.
  • A felette állóknak mindig kedvére tett, ha ellenőrök jöttek a javítóintézetbe, akkor nekik nagy ebédeket szervezett.

Cikkünk itt olvasható:

Liblingek, kápórendszer és otthon dolgoztatott kollégák – így vezette Juhász Péter Pál a Szőlő utcai javítóintézetet

Az egyik alkalmazottjával íratta meg saját beadandó feladatát, de még a családi házába is a javítóintézetben dolgozók közül akart házi kertészt – számtalan, a mindennapokat átható visszaélésről számoltak be a HVG-nek a Szőlő utcai javítóintézet egykori munkatársai. Részletesen feltárták, hogyan irányította Juhász Péter Pál a zárt falak mögött az intézményt, és miért gondolta egy idő után, hogy bármit megtehet.

Hozzászólások