Többmilliós kárt okozott, de csak hatezret keresett két balassagyarmati kábeltolvaj

A két férfi 48 méternyi rézkábelt lopott el egy vasúti átjáróból.

  • HVG

Vádat emeltek két férfi ellen, akik kábelt loptak egy balassagyarmati vasúti átjáró berendezéséből – közölte a Nógrád Vármegyei Főügyészség.  

A 66 éves férfi és 30 éves társa január 31-én délelőtt egy késsel vágta el nyolc elektromos berendezés rézkábeleit, és összesen 48 métert ellopott belőle.

A nagyjából 60 ezer forint értékű kábeleket nem sokkal később mindössze 6 271 forintért eladták, a fény- és félsorompó viszont működésképtelenné vált, és a MÁV-nak 4 466 639 forint kára keletkezett. 

Az ügyészség dolog elleni erőszakkal, illetve nemesfémre elkövetett lopás és a közúti közlekedés biztonsága elleni bűntettel vádolta meg az elkövetőket. Amennyiben elismerik a bűncselekmények elkövetését és lemondanak a tárgyaláshoz való jogukról, az ügyészség mértékes indítványában az idősebb férfivel szemben három év letöltendő börtönbüntetés és négy év közügyektől eltiltás, társával szemben pedig egy év tíz hónap felfüggesztett börtön kiszabását kérte. Az ügyben a Balassagyarmati Járásbíróság dönt majd. 

Hozzászólások

Lemondott a főügyész, a háttérben az ukrán aranykonvoj ügye lehet

A Központi Nyomozó Főügyészséget vezető főügyész, Fürcht Pál távozásának köze lehet ahhoz, hogy törés alakult ki az ügyészi szervezetben, méghozzá főleg az aranykonvoj ügyében, illetve a Gundalf- és Buddha-ügy is szerepet játszhatott ebben. A HVG értesülését a Legfőbb Ügyészség is megerősítette.