Ájultra ütött egy nőt egy budapesti taxis – videó

A kiütött nő barátnője is kapott egy nagy ütést, de ő ezt követően felállt és rugdosni kezdte a taxis autóját, majd le is köpte azt.

  • HVG

Redditre került fel egy videó, amelyen az látszik, hogy egy taxis és két nő dulakodnak Budapest belvárosában, majd a férfi mindkettőnek lekever egy hatalmasat. Az előbbi nő el is ájult az ütéstől, a másik néhány másodperc után felállt, majd rugdosni kezdte a taxis autóját, majd le is köpte azt.

Az esetről a rendőrség azt mondta a Telexnek, hogy az V. kerületi rendőrkapitányság garázdaság miatt büntetőeljárást indított ismeretlen tettes ellen, és vizsgálják az eset körülményeit. Az Országos Mentőszolgálat szerint a mentők ellátására nem volt szükség.

Cikkünk megjelenése után az Uber az alábbi reakciót küldte:

„Az Uber zéró toleranciát alkalmaz az erőszakkal szemben. Amint értesültünk az esetről, azonnal felfüggesztettük az érintett sofőr hozzáférését az alkalmazáshoz a további vizsgálat idejére. Emellett támogatjuk a nyomozásban a hatóságok munkáját.”

Szombat éjjel egy másik, halálos kimenetelű bántalmazás is történt a fővárosban. A Morrison’s 2 nevű szórakozóhelyen két férfi került szóváltásba egymással, majd a fiatalabbik olyan erejű ütést kapott, amitől orrtörést és valószínűsíthetően gerinctörést is szenvedhetett, és meghalt.

A Morrison’s 2-ben megvert és emiatt meghalt fiatal orr- és gerinctörést is szenvedhetett

A feltételezett elkövetőt elfogták, halált okozó testi sértéssel gyanúsítják. A tettes egyszer ütött, a fiatal mégis olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy nem élte túl.

(Nyitóképünk illusztráció. Fotó: Fazekas István)

Hozzászólások