„Amikor Isten eljő, lesz néhány kérdése. És az egyik az lesz: Na, jó móka volt?” – így készült a film, amire az AI sohasem lenne képes
A dán mozi örökös fenegyerekével, Nicolas Winding Refnnel beszélgettünk.
A rendőrség hiába figyelmeztetett videóban is arra, hogy a folyók jegére lépni életveszélyes és tilos.
A Margit híd középső pillére alatt a Duna jegére sétált férfihoz hívták ki a fővárosi rendőröket kedden nap közepén – erősítette meg a HVG értesülését a rendőrség.
Egyik olvasónktól olyan képeket kaptunk, amelyeken az látszik, hogy egy férfi a Margit híd középső – a szigetről alacsony vízállás idején, így most is száraz talppal körüljárható – pillére alatt egy ember ácsorog a jégen. Valószínűleg a dunai jégzajlás egyre ritkább jelenségét akarhatta minél közelebbről megszemlélni, mivel azonban ez egyáltalán nem tűnt veszélytelennek – a rakpartról nézve például az sem volt megállapítható, hogy még a jeges szárazulaton vagy közvetlenül a folyó jegén állt-e – egy arrafelé közlekedő a hatóságoknál is bejelentést tett.

A rendőrség válaszában azt közölte, hogy munkatársaik a bejelentést követően kimentek a helyszínre, azonban a jégen tartózkodó személyt már nem találták.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság korábban már közölt tájékoztató videót a befagyott folyók jegére merészkedés veszélyeiről.
https://www.youtube.com/watch?v=30jOCeFk20k
Ebben többek közt arra is figyelmeztettek, hogy „a parti jégtáblák rendkívül balesetveszélyesek”, illetve külön felhívták a figyelmet arra is, hogy aki a folyópartra megy kirándulni, kutyát sétáltatni, „lehetőleg ne egyedül tegye” – mint azt a kedden a Dunánál látott személy tette. Illetve, ha mégis, mindenképp szóljon hozzátartozóinak, hogy hova ment.
„A jégre menni nemcsak tilos, de életveszélyes is!” – összegezték a fő szabályt.
A már megtörtént baj esetére pedig az alábbi tanácsokat adták:
A dán mozi örökös fenegyerekével, Nicolas Winding Refnnel beszélgettünk.
A miniszterelnök derűsen fogadta a kisebb incidenseket Szolnokon.
Divattörténelem a Fehér Házban.
Tisztújító kongresszust tartott a Mi hazánk.