A bizonytalan szavazókra lehet a legnagyobb hatással Magyar Péterék új igazolása
Abban lehet óriási szerepe Kapitány Istvánnak, hogy többen hiszik el a Tisza Pártról: képes legyőzni a Fideszt – véli Ranschburg Zoltán politikai elemző.
A külügyminiszter szerint Orbán Anita ideális választás Brüsszelnek, Kijevnek.
Ismerem Orbán Anitát – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalán arra a hírre reagálva, hogy a Tisza Párt Orbán Anitát mutatta be a párt külügyi vezetőjeként.
A HVG-nek nyilatkozó diplomaták szerint a Tisza Párt új igazolása széles látókörű, komoly nemzetközi tapasztalattal rendelkezik, a diplomácia világa mellett kiismeri magát az üzleti életben, s bár még nem rendelkezik elég külügyi tapasztalattal, fel fog nőni a feladathoz.
A kormánypárti politikusok ugyanakkor már támadják Orbán Anitát – aki a 2010-es választáson majdnem a Fidesz jelöltje volt –, Kocsis Máté frakcióvezető szerint például Bajnai Gordon egykori miniszterelnök emberét látja benne.
Szijjártó Péter azt írta, Orbán Anita régebben sokat „házalt” nála „az amerikai demokratákhoz (=Trump ellenfelei) fűződő állítólagos kapcsolataival”. Hozzátette:
a nagy nyugati energiacégek érdekében lobbizva arra próbált rávenni, hogy ne vásároljunk több olcsó orosz gázt. Ideális választás, Brüsszelnek és Kijevnek.
A Fidesz a Tisza Párt korábbi igazolásait is hevesen támadta, Kapitány István, a Shell volt vezetője és a Tisza Párt gazdaságpolitikusa esetében például azt hangoztatták, hogy egy kapitalista multinacionális cégtől érkezett a szakember. Elemzők szerint viszont eddig nem volt hatásos a kormánypárt lejárató stratégiája.
Abban lehet óriási szerepe Kapitány Istvánnak, hogy többen hiszik el a Tisza Pártról: képes legyőzni a Fideszt – véli Ranschburg Zoltán politikai elemző.