Fenyegető videóüzenetet kapott éjjel Jakab Péter, a Demokratikus Koalíció miskolci jelöltje. A képsor a korábban a Jobbikot vezető, friss DK-igazolás szombat reggeli Facebook-videójában látható, ezen egy kitakart arcú fiatal férfi egy műhelyben fegyvert ránt, és szétlő egy Dobrev Klára-Jakab Péter szórólapot.
Jakab azt mondta, amit a videón láthatunk, az nem a szabad véleménynyilvánítás, hanem a halálos fenyegetés kategóriája. Elmondása szerint természetesen nem ijednek meg, a szükséges jogi lépést megteszik - de a gyűlölködést szerinte nem a jog, és nem is a rendőrség fogja megfékezni, mert arról azok a politikusok tehetnek, akik szektává változtatják a híveik csoportját, és ráuszítják politikia ellenfeleikre.
Kapja az ívet a DK és Jakab Péter is nemcsak jobbról és balról, hanem mindenhonnan az együttműködésük miatt. Ezt mindkét fél azzal magyarázza, hogy bárkivel képesek összefogni a NER ellen. A politikai realitás azonban az, hogy Jakab DK-s színekben indulása még jól is jöhet a Fidesznek.
Jakab felszólította a magyar politikai élet vezetőit, hangadóit, hogy "fejezzék be az emberek hergelését, mert ha annak a gyűlöletáradatnak, amit ránk uszítanak, lesz áldozata, azért minden felelősség kizárólag őket fogja terhelni."