Visszakapcsolták az áramot Iványi Gáborék békásmegyeri parókiáján és templomában – mondta kedden a Magyar Hangnak Vayai Zsófia a Magyar Evangéliumi Testvérközösség (MET) szóvivője. Hozzátette: sikerült megegyezni egy új szolgáltatóval, ezért van újra áram a múlt csütörtöki kikapcsolás után. Hétfőn erről Szabó Tímea, független országgyűlési képviselő Orbán Viktor miniszterelnököt kérdezte a Parlament folyosóján:
https://hvg.hu/itthon/20260223_orban-viktor-szabo-timea-ivanyi-gabor-templom-aramszolgaltatas
A MET elnöke és lelkésze, Iványi Gábor a kikapcsoláskor azt mondta: mivel az épületekben a fűtés és a vízszolgáltatás is áramhoz kötött, a téli hidegben nemcsak a ház és a templom fűtetlen, de a templom kertjében tartott állatok is víz nélkül maradhatnak.
Iványi szerint az elmúlt időszakban 21 másik intézményük kapott a szolgáltatás megszüntetésére vonatkozó „fenyegetést”, köztük olyanok is, ahol nincs, vagy csak nagyon alacsony összegű a tartozás. Mindezt annak dacára, hogy az elmúlt hónapokban többször is írásban jelezték fizetési szándékukat a szolgáltatóknál, és résztörlesztések is elindultak.
Iványiék a számlák fizetésével azért maradtak el, mert a kormány jogszerűtlenül megtagadta tőlük a karitatív tevékenységükért járó normatív támogatások kifizetését. Sőt, a MET ellen NAV-vizsgálat is indult, amelynek egy előre be nem jelentett házkutatásakor tanúsított passzív ellenállásuk miatt Iványi Gábor és több társa ellen hivatalos személy elleni erőszak miatt büntetőeljárás is indult.
A büntetőper első tárgyalásán Iványi Gábor és társai nem ismerték el az ügyészség vádjait.
https://hvg.hu/360/20260212_202607-mero-vera-ivanyi-gabor-magyarorszag-valasztas-2026
Nyitókép: HVG / Reviczky Zsolt