Pólójával próbált beszólni Magyar Péternek Dobrev Klára

A DK vezetője nőnapi beszédében Orbán Viktornak és Magyar Péternek is azt üzente: „Fiúk, álljatok le, amíg nem késő!”

  • HVG

THE WOMAN

feliratú pólóval üzent Magyar Péternek a Demokratikus Koalíció elnöke, Dobrev Klára a DK nőnapi rendezvényén. „Van, aki a pólójára is ráíratta azt, hogy The Man, a férfi. Arra gondoltam, hogy ha a magyar politika abból áll, hogy mindenkinek meg kell mutatnia, hogy micsoda és mije van, hát legyen így” – mondta, majd levette a rózsaszínű kardigánját, hogy láthatóvá váljon The Woman feliratú pólója. Magyar Péter korábban „Én vagyok Magyar Péter” és „The Man” feliratú pulóverben volt látható, és Instagram-oldalának url-jében is szerepel a „the man” fordulat.

A Telex beszámolójából a DK nőnapi rendezvényéről kiderült: Dobrev kritizálta Orbánt, amiért olyanokat mond, mint hogy „a politika férfimunka”, miközben Európa boldogabbik felén egyre több nő vesz részt a politikában, és ott jobban is élnek az emberek. Úgy véli, az „erős emberek korát kezdtük el élni, a macsók korát”, és ez az ellenzékben is megfigyelhető – utalt Magyar Péterre.

Dobrev közölte, hogy ők a párttal mennek tovább, „már csak azért is, mert ezt a tesztoszterongőzös acsarkodást, ezt már sokszor láttuk a politikában”, és azért is, mert amikor a férfiak egyre hangosabban és zajosabban kezdenek el egymásnak üzengetni, „az a végén hatalmas nagy veszélybe tud sodorni mindannyiunkat”. Ezzel az elmúlt napok ukrán-magyar összefeszülésére utalt, és közölte, hogy véleménye szerint Zelenszkij, Orbán és Magyar is méltatlanul reagált a helyzetre. „Fiúk álljatok már le, amíg nem késő!”, üzente nekik.

Hozzászólások