Emberi csontmaradványokat találtak február 27-én délelőtt a IX. kerületben, az Ecseri úton zajló építkezésen dolgozó emberek egy közeli fás-bokros területen. A rendőrségnek egyelőre nem sikerült megállapítani az elhunyt személyazonosságát, ezért segítséget kérnek.
A rendelkezésre álló adatok szerint valószínűleg egy 20 és 40 év közötti férfi maradványairól lehet szó. A rendőrség közleményében az is szerepel, hogy egy kékeslila cipzáras pulóvert, egy kék farmernadrágot, valamint Vans márkájú cipőt is találtak a helyszínen.
A Blikk információi szerint nem merült fel idegenkezűség gyanúja, és közigazgatási eljárás keretében igyekeznek kideríteni, hogy mikor hunyt el az ismeretlen személy. Szeles Géza igazságügyi orvosszakértő kérdésükre elmondta, Budapesten rengeteg csontot találnak, gyakran a kábelfektetések vagy pincebővítések során, ami szerint a korábbi háborús és az 1956-os eseményeknek is tudható be.
„Az alapkérdés, hogy 25 éven belül történt-e a halál, amiről általában a helyszínen a szakértőnek nyilatkoznia kell. A ruházat alapján ebben az esetben nem lehet ilyen régi” – tette hozzá, és megjegyezte, ha csak csontok állnak rendelkezésre, nehéz dolga van a szakértőnek.