Felmentette a bíróság Tasnádi Pétert

Tanásdit önbíráskodással vádolták, de másodfokon is felmentő ítélet született.

  • HVG

Felmentette Tasnádi Pétert és négy társát a Szolnoki Törvényszék az önbíráskodás vádja alól – írja a 24.hu.

Az ügyészség még 2022-ben emelt vádat önbíráskodás miatt, míg az ügy további három vádlottját bűnsegédként elkövetett önbíráskodás miatt állították bíróság elé.

Az ügyészség szerint egy 45 éves férfi 2021 januárjában azzal fenyegette meg volt feleségét, hogy verőlegényeket fogad ellene, és az összes pénzét arra fogja áldozni, hogy tönkretegye őt, ha pénzbeli követeléseit nem teljesíti. A férfi azt akarta, hogy a nő az általa 30 millió forintra becsült közös jászalsószentgyörgyi házuk értékének a felét fizesse ki, majd, miután az asszony ezt nem fogadta el, arra, hogy havi nyolcvanezer forint használati díjat fizessen azért, hogy az ingatlant egyedül használhatja.

https://hvg.hu/itthon/20220509_tasnadi_peter_vademeles

A vádirat szerint a volt férj által megbízott férfi három termetes társával 2021. április 24-én elutazott a jászsági településre, a volt feleség pedig felismerte Tasnádit, mivel látta korábban a bűnügyi híradásokban. A nő félelmét fokozta, hogy a 72 éves férfi arra utasította társait, hogy álljanak a ház bejárata elé, és senkit ne engedjenek oda be, amíg ő a volt férjjel rendezi a vitás kérdéseket. A nő azonban továbbra sem akart fizetni, ezért a Tasnádi távozott, de kijelentette, hogy vissza fog jönni, mert „a mai napon itt egyezségnek kell születnie”.

A budapesti férfi pedig valóban vissza is ment, újra felszólítva a hölgyet, hogy kössön egyezséget. A nő félelmében beleegyezett abba, hogy havi ötvenezer forintot fog azért fizetni volt férjének azért, hogy lemondjon válóperükben a ház egyik szobájának neki ítélt kizárólagos használati jogáról. A nő kifizette az első havi összeget, a verőlegények így vezetőjükkel együtt távoztak.

A cikk szerint a bíróság a felmentést azzal indokolta, hogy a nő maga is megbízott az alvilágban „Keresztapaként” ismert Tasnádiban, és az események számára kedvező alakulását maga is az ő személyéhez kötötte, és saját akaratából, nem a vádlottak „kényszerítő jelenléte” miatt írta alá a megállapodást. Az ítélet jogerős.

(Fotó: MTI / Czeglédi Zsolt)

Hozzászólások