Ittas vezetésen kapták Tamási fideszes alpolgármesterét

Széles András azt mondja, hibázott, amikor nem várta meg, hogy felszívódjon a szervezetében az alkohol, amit az ebédhez ivott.

  • HVG

„Elismerem, hibáztam” – írta a Facebook-oldalán a Tolna megyei Tamási alpolgármestere, Széles András kedden. A kormánypárti politikus ellen ittas vezetés miatt intézkedtek a rendőrök szombaton. Széles András leírta, hogy aznap a városi ünnepség utáni ebéd közben alkoholt ivott, majd a délutáni pihenést követően elindult a közeli boltba autóval. Nem gondolta, hogy az elfogyasztott alkohol nem szívódott fel a szervezetében – állítja.

Közúti ellenőrzés során az alkoholszondás ellenőrzésnek eleget tettem, a mért eredményt elfogadtam, amely nem sokkal haladta meg a szabálysértési értékhatárt

– írja Széles András. Hozzátette: a nagyjából egy kilométeres megtett út alatt nem okozott semmilyen kárt, vállalja a következményeket, és együttműködik a hatóságokkal.

Kérdéseket küldtünk a rendőrségnek is, amennyiben válaszolnak, cikkünket frissítjük.

Széles András 2024-ben a Fidesz–KDNP színeiben indult az önkormányzati választáson a Nemzeti Választási Iroda oldala szerint. Három évvel ezelőtt március 15-én Novák Katalin akkori köztársasági elnök Magyar Ezüst Érdemrendkereszt kitüntetést adományozott a politikusnak – olvasható a település honlapján.

Nyitókép: Széles András Facebook-oldala

Hozzászólások