Hadházy videón mutatta meg a 37 milliós borsodi piacot: három oszlop és két asztal

A független országgyűlési képviselő szerint az EU-s támogatás egy részét ellophatták.

  • HVG

Több mint 37 millió forintból épült néhány kisebb fedett árusító hely a taktaharkányi termelői piacon, Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő szerint ebből az összegből egy családi házat meg lehetett volna építeni az egyébként „mérhetetlenül szegény” borsodi faluban.

Hadházy szerdán egy videóban mutatta be azt a három oszlopot és két asztalt, amit a település EU-s forrásból finanszírozott. Szerinte a pénz egy részét ellophatták, és úgy gondolja, nem csak Taktaharkányon történhetett meg ez: más falvakban is bizarr megoldásokat alkalmazva, túlárazva építenek mindenfélét, néhol kicsit komolyabb megvalósulással.

Még nagyobb gond, hogy ha nem loptak volna belőle, a legtöbb helyen akkor is feleslegesen költötték volna el a pénzt. A pályázat neve (helyi termékek piacra jutásának elősegítése) az ostobaság és a cinizmus csúcsa, hiszen egyrészt sajnos ma már alig van falu, ahol valódi őstermelők termelnének látható mennyiségben, másrészt, ha van is ilyen, az nyilván inkább a városokban próbálja eladni az árut, ott, ahol kereslet van rá

– állítja a független országgyűlési képviselő, aki ugyan nem abban a körzetben indul a választáson, ahol Taktaharkány van, hanem Zuglóban és Erzsébetvárosban, de úgy látja, fontos, hogy a budapestiek is tudják: a hatalom leváltásához csak a falvak megnyerésén keresztül vezet az út.

Hadházy hétfőn ugyancsak egy taktaharkányi fejlesztésről posztolt, egy olyan 180 millió forinttal támogatott hűtőházról, aminek csak az alapja és a váza készült el:

https://hvg.hu/ingatlan/20260316_hadhazy-akos-taktaharkany-180-millios-tamogatas-hutohaz-emlekmu

Nyitókép: Cabrera Martin

Hozzászólások