Stratégiai partner lesz egy amerikai szivacsgyár, a Bükk–Sajó vidékén létesítenek „nettó zéró” kibocsátású ipari övezetet 

300 millió forintot adnak a vármegyei önkormányzati tisztviselők béremelésére is. 

A csütörtök esti Magyar Közlöny sok kisebb tételt érintő pénzügyi döntést tartalmaz. Így például a Központi Maradványelszámolási Alapból 3 milliárd forintot áthelyeztek az Országgyűlés költségvetésébe „kampányköltségek” címen. 

A megyei önkormányzatok köztisztviselőinek január 1-től hatályos illetményemeléséhez szükséges kiegészítő támogatást, 300 millió forintot szétosztották a megyék között. 

A kormány kiegészítette az Egészséges Budapest Programmal kapcsolatos intézkedésekről szóló 2024-es határozatát, de úgy, hogy pénzt nem adott hozzá: a XVI. kerületben a Hunyadvár utcai tüdőgondozó felújításának utolsó fázisán kívül a Jókai Mór utcai rendelő részére is be kell szerezni orvostechnológiai eszközöket, de a két éve meghatározott 563 millió forintos összeg változatlan. 

A záhonyi vasúti fejlesztésről szóló határozatot is kiegészítették egy új feladattal, a teherfuvarozás korlátozásmentes közlekedésének érdekében a vasúti transzformátor-alállomások országos vasúti pályahálózaton történő fejlesztésével. 

Kijelöltek egy „Net Zero Acceleration Valley ’nettó zéró’ ipari tevékenységek felgyorsítását célzó völgyet” a Bükk–Sajó vidéken, közelebbi helymeghatározás nélkül. Ez a kormányhatározatban le se fordított kifejezés egy uniós programhoz kapcsolódik az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentése érdekében. Hat miniszternek kell intézkedési tervet készítenie, majd ennek alapján a nemzetgazdasági miniszternek november 30-áig elkészítenie a kormány-előterjesztést. 

https://hvg.hu/360/20251229_fenntarthato-fejlodes-2026-Uj-technologiak-a-lathataron

Szekszárd 211 millió forint központi költségvetési támogatást kap a Béri Balogh Ádám út és az 56. számú főút között lévő kereskedelmi területeket összekötő önkormányzati út kiépítésére. Ha pedig a kormány apró részletekbe menően foglalkozik egy-egy város fejlesztésével, annak az is lehet a következménye, hogy gyakran kell változtatni a döntésen.

Ugyanis például egy március 5-én megjelent határozat 1,6 milliárd forintot utalt ki Zalaegerszegnek a 762. számú út Sport utca és Damjanich utca között meglévő körforgalom (Tesco-körforgalom) többsávos, jelzőlámpás körforgalmú csomóponttá alakítására, de most, két hét múlva ebből törölték a jelzőlámpát. Úgy látszik, rájöttek, hogy nem kell. Az összeget viszont változatlanul hagyták. 

Új stratégiai partnere lesz a kormánynak. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter dicsekedett el néhány hete egy újabb amerikai cég itteni letelepedésével, amiről a Forbes magazin azt írta: „Mosószivacs aranyáron: állami támogatással épül Scrub Daddy gyár Magyarországon”.

Pontos összeget a lap nem közölt, de a minisztert a kormány megbízta, hogy a Mártélyon (Hódmezővásárhely közelében) mosószivacsokat és mosópasztákat gyártó céggel, amelynek neve magyarra fordítja „Sikálj, papa”, tehát „a Scrub Daddy Hungary Zártkörűen Működő Részvénytársaság magyarországi nagybefektetővel” a kormány nevében kössön „stratégiai együttműködési megállapodást”.

Hozzászólások