Különös módszerrel próbálja eltüntetni a politikai plakátokat a helyi önkormányzat a XI. kerületből
Az újbudai vezetés szerint a kerületben egyre gyakoribbá váltak az olyan plakátok, amelyek a gyerekek számára félelemkeltő üzeneteket hordoznak.
„Pécs szabad, gondolkodó közössége megérdemli, hogy ne kelljen nap mint nap nyomasztó, félelemkeltő, ráadásul adóforintokon fizetett óriásplakátokat látnia” – mondta a polgármester.
A pécsi közgyűlés egy rendeletmódosítással gyakorlatilag kitiltotta közterületeiről a kormány háborúval riogató és gyűlöletkeltő plakátjait – számolt be a Pécsma.
Az önkormányzat egy 2008-as rendeletet módosított két ponton, amely szerint nem köthető közterület-használati megállapodás:
„A lépés szükségszerű, bár abban az értelemben nem egyedi, hogy ezt már több önkormányzat is megtette” – mondta Péterffy Attila, Pécs polgármestere. A városvezető hozzátette: ezeket a plakátokat már több budapesti önkormányzat, valamint Keszthely és Mosonmagyaróvár vezetése is száműzte a közterekről.
Az újbudai vezetés szerint a kerületben egyre gyakoribbá váltak az olyan plakátok, amelyek a gyerekek számára félelemkeltő üzeneteket hordoznak.
„Pécs szabad, gondolkodó közössége megérdemli, hogy ne kelljen nap mint nap nyomasztó, félelemkeltő, ráadásul adóforintokon fizetett óriásplakátokat látnia” – mondta a városvezető.
Nyitókép: HVG / Reviczky Zsolt