Első fokon 5-5 év börtönt kaptak a pécsi buszper vádlottjai
A bíróság emellett a két vádlottat a 606 milliós kár megtérítésére is kötelezte.
A másod- és harmadrendű vádlottat ítélte el jogerősen a Pécsi Ítélőtábla a 11 éve húzódó ügyben.
Jogerős ítéletet hozott szerdán a Pécsi Ítélőtábla a Volvo-gate nevű korrupciós ügyben – írja a Telex. A másodrendű vádlottat, Csengő András volt holland konzult öt év börtönre ítélték különösen jelentős összegű gazdasági csalás és pénzmosás miatt. A negyedrendű vádlottat, a holland állampolgárságú Siebe P.-t szintén bűnösnek találták, öt év börtönre ítélték és kiutasították az országból. A harmadrendű vádlottat már korábban jogerősen elítélték, az elsőrendű vádlott – a pécsi tömegközlekedésért felelős cég, a Tüke Busz egykori vezetője – a hosszú ideje húzódó eljárás közben meghalt.
A per középpontjában az a 11 évvel ezelőtti buszbeszerzés áll, amelyben a Tüke Busz egy néhány hónappal korábbi 2,8 milliárdos ajánlat helyett végül 3,5 milliárdért, ráadásul 123 helyett csak 115 buszt vásárolt a holland Bus and Coach nevű vállalattól. A hasznon a holland cég tulajdonosa, két közvetítő, valamint a Tüke vezérigazgatója osztozott.
A Kaposvári Törvényszék első fokon bűncselekmény hiányában felmentette a vádlottakat, de másodfokon a Pécsi Fellebbviteli Főügyészség új eljárás lefolytatását írta elő. A II. és IV. rendű vádlottak védői azonban a Kúriához fordultak, hogy hagyják helyben a felmentésről szóló döntést, ezt azonban a testület október 8-i zárt ülésén elutasították, az ügy kivizsgálása pedig elölről kezdődött a Szekszárdi Törvényszéken.
Tavaly júniusban született meg az elsőfokú ítélet, de az egyik vádlott fellebbezett, az eljárás így a pécsi táblabíróságon folytatódhat.
A bíróság emellett a két vádlottat a 606 milliós kár megtérítésére is kötelezte.
Az ügynek politikai szála is volt, a fideszes Bánki Erik ugyanis a buszbeszerzés idején maga is megfordult Hollandiában, de a képviselő azt állítja, hogy csak egy koncert miatt utazott oda.
Fotó: Wikipedia Commons / Kemenymate