Az újraszámlálás első napján átvette a Fidesz a vezetést Zala 2-ben, de Keszthely voksai közül ebben még egy sincs benne

Eddig szinte csak kicsi falvakból érkeztek be az eredmények a zalai újraszámlálásból, ezek után vezet a Fidesz jelöltje, de 14 ezer keszthelyi szavazat közül még egy sem került be az eredmények közé.

  • HVG

Egész nap csordogálnak az eredmények a Zala megyei 2-es választókerületből, ahol az eredetileg második helyen végző fideszes Nagy Bálint a szavazatok újraszámlálását kérte, mert csupán 59 szavazattal végzett a tiszás Varga Balázs mögött. Cikkünk írásakor, hat előtt nem sokkal 858 szavazat előnnyel vezet a Fidesz jelöltje, 31 százalékos feldolgozottságnál – csakhogy ez az előnye még törékeny.

A választókerületben ugyanis 145 szavazókör van, ebből eddig 45-ből jött be az újraszámolás utáni eredmény. Csakhogy a 45-ből 35 kistelepülési, olyan falvaké, ahol 1-2, legfeljebb 3 szavazókör van az egész faluban. Keszthely 17 szavazóköre közül még egyetlenből sem ismerjük az újraszámlálás utáni állást, ugyanígy semmi eredmény nem érkezett be még Hévíz 5 szavazóköréből. A választókerület egyetlen nagyobb települése, ahonnan már megvannak az újraszámolt eredmények, Zalaszentgrót, az ottani tíz szavazókörben összesítve 104 szavazattal kapott többet a Tisza jelöltje.

Keszthelyen összesen 17 566 ember jogosult a szavazásra, a 80 százalék környéki részvétel mintegy 14 ezer városi szavazatot jelentene. A teljes választókerületben kicsit több, mint 50 ezren szavaztak, eddig szinte pontosan 20 ezer voksot számoltak újra, azaz a maradéknak majdnem a fele a 17 keszthelyi szavazókörből fog érkezni.

A Nemzeti Választási Iroda azt ígéri, hogy szerda estére lesz meg az összeszámolt eredmény a 145 szavazókör közül 144-ből. Az utolsó majd az lesz, ahova a helyieké mellé bekeverik a külföldről és az ország más részeiről voksokat szombaton, amikor az utolsó, külföldről beküldött szavazatok is megérkeznek.

A határon túli magyarok szavazatai közül – ők azok, akiknek magyarországi állandó lakcímük nincs – reggelig 250 ezer érkezett be az országos adatbázisba, napközben további 15 ezer. Az eddigiekből 232 ezer szavazat a Fideszé, 28 ezer a Tisza Párté. Ha minden a mostani állás szerint érne véget, akkor 136 mandátuma lenne a Tisza Pártnak, 57 a Fidesznek, 6 a Mi Hazánknak, de ahogy korábban bemutattuk, az, hogy a Tisza Párt bekerüljön a kétharmadot jelentő 133 mandátum alá, egy elég kis valószínűségű, bár nem teljesen lehetetlen forgatókönyv volna.

https://hvg.hu/360/20260414_valasztas-szavazat-szamlalas-level-atjelentkezo

Hozzászólások