A Fidesz-frakció egyik munkatársának lakásában lakik Marcin Romanowski, Lengyelország korábbi igazságügyi miniszterhelyettese, aki a lengyel igazságszolgáltatás elől menekült Magyarországra – tudta meg a Direkt36.
A lengyel politikust az oknyomozó lap újságírói megtalálták a lakásban, de Romanowski nem válaszolt a kérdéseikre, egyszerűen rájuk csukta az ajtót.
A Romanowskinak otthont adó I. kerületi lakás egyik tulajdonosa Párkai Dávid Zsolt, aki „képviselői tevékenységet segítő személyi titkárként” dolgozik a Fidesz-frakcióban. A lap által megszerzett szerződés szerint Kocsis Máté frakcióvezető szerződtette le Párkait 2025 szeptemberében napi 8 órában.
Párkai megerősítette, hogy Romanowski az ő résztulajdonában álló ingatlanban lakik, a Fidesz-frakcióval való kapcsolatáról azonban azt mondta, hogy nem titkárként, hanem jogi szakértőként dolgozik a parlamentben. „Sok mindenkit ismerek, valaki beajánlott” – mondta arról, hogy hogyan kapott állást a leköszönő kormánypártnál, és azt állította, Kocsisnak nem volt köze ahhoz, hogy a lengyel politikus az ő lakásában kötött ki.
Romanowski valószínűleg már azelőtt a lakásában tartózkodott, hogy Párkai megkapta a parlamenti pozíciót, a Direkt36 által megszerzett dokumentumok szerint ugyanis 2024 decembere óta bérli az ingatlant.
https://hvg.hu/360/20260418_bloomberg-magyar-peter-faz-donald-trump-ketharmad
Párkai állítása szerint Romanowski maga fizeti a költségeit, ám a bérleti szerződés részleteire nem szeretett volna kitérni. Azt mondta, hogy Romanowski kereste meg őt, mert látta, hogy ingatlan-bérbeadással foglalkozik a cége.
Arra a kérdésre, hogy mi történik a lengyel politikussal, ha a Tisza-kormány felülvizsgálja az Orbán-kormánytól politikai menedékjogot kapott, hazájukban már meghozott ítélettel vagy bírósági perrel szembenéző politikusok helyzetét, Párkai azt mondta, ha Romanowski mentelmi jogának státusza megváltozna, akkor amint a tartózkodása törvénytelenné válik, megszüntetik a szerződést.
A Kocsis Máténak küldött kérdésekre a Fidesz-frakció sajtóosztálya közölte, hogy „a frakcióvezetőnek semmi köze nincs” a lengyel politikus „menedékkérelméhez és az azzal kapcsolatos eseményekhez”. Hozzátették, hogy „valamennyi képviselői alkalmazott munkáltatói joggyakorlója a frakcióvezető, de a napi munkavégzésüket nem ő felügyeli, legtöbb esetben a szerződésüket sem ő írja alá”, mint például „ebben az esetben sem”.
Nyitókép: MTI / Balogh Zoltán