Rendőrök jelentek meg Győr polgármesterénél, helyi fideszes politikusokról is kérdezték

A hatóságok egy önkormányzati cégnél is feltűntek, több büntetőeljárás van folyamatban.

  • HVG

A győri polgármester, Pintér Bence feljelentése után kedden civil ruhás rendőrnyomozók jelentek meg a létesítményüzemeltetéssel és rendezvényszervezéssel foglalkozó önkormányzati cégnél, a Győr Projekt Kft.-nél. A Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányságon jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettének gyanúja miatt indult nyomozás.

Pintér Bence Facebook-oldalán arról is beszámolt, hogy a rendőrök délután az ő irodájába is ellátogattak, és a 1,7 milliárd forintos lakáskasszaügy újabb fejleményeiről kérdezték.

„Ebben az ügyben is büntetőeljárás zajlik, a gyanú különösen jelentős értékre elkövetett hűtlen kezelés bűntette. A Városházán kollégáim segítségével átadtam a rendőrségnek – a februári tanúkihallgatásom óta általunk beszerzett – iratanyagot is. Több dokumentumot helyben át is néztünk a nyomozókkal, illetve bizonyító erejű videófelvételeket is a rendelkezésükre bocsátottam” – tette hozzá.

A városvezető állítása szerint a nyomozókat többek között a Győr-Szol feletti tulajdonosi jogokat gyakorló, fideszes többségű Városstratégiai Bizottság, valamint a szintén fideszes többségű felügyelőbizottsága érdekelte.

Pintér Bence tavaly decemberben tett feljelentést a város rendjéért felelős intézmény gazdasági szabálytalanságai miatt. Ilyen volt többek között, hogy körülbelül 12 millió forintot fizettek ki belső ellenőrzésre egy belső ellenőri végzettséggel nem rendelkező személynek, valamint hogy a volt szakmai igazgató 2024-ben polgármesteri engedély nélkül vett fel több millió forintos jutalmat.

https://hvg.hu/gazdasag/20260331_pinter-bence-gyor-kozpenz-fidesz-gyor-szol-zrt

Ami pedig a lakáskasszaügyet illeti, Pintér néhány hónappal ezelőtt jelentette be, hogy szerinte 1,7 milliárd forint tűnt el a legnagyobb győri önkormányzati cégnél, a Győr-Szol Zrt.-nél. Miután erre hivatkozva kezdeményezte a közgyűlés feloszlatását, a fideszes többség fegyelmi eljárást indított ellene, ő pedig feljelentést tett az ügyben. A büntetőeljárás el is indult, a Győr-Szol Zrt. gazdasági igazgatója, Cséby Gabriella pedig távozott posztjáról.

https://hvg.hu/itthon/20260205_gyor-polgarmester-17-milliard-eltunt-gyor-szol

A választások után amellett, hogy Pintér Bence ismét jelezte, hogy kezdeményezné a közgyűlés feloszlatását, lemondásra szólította fel a Fidesz alulmaradt, helyi politikusait, illetve megkérte a Tisza-kormányt, hogy segítsenek a városnak, ahova a leendő miniszterelnököt, Magyar Péter is meghívta.

https://hvg.hu/itthon/20260423_gyori-fidesz-laczkovits-takacs-timea-fekete-david

Hozzászólások