Vádat emelt egy Miskolci Járási Ügyészség egy férfi ellen, aki Miskolc belvárosában kirabolt egy nőt, ráadásul úgy, hogy már jogerős behívója volt a börtönbe, ahol két héttel később kellett megjelennie – számolt be az ügyészség szerdán.
A rabló 2024 májusában figyelt fel a sétáló nőre, és miután mellésétált, megpróbálta elragadni a táskáját. A második rántásnál a nőt el is lökte, akinek kicsúszott a kezéből a táska, amivel a férfi elmenekült.
A zsákmány mindössze 8 ezer forint készpénz volt, illetve megszerezte a nő okmányait, bankkártyáját és a mobiltelefonját is. Az utóbbit később 15 ezer forintért eladta egy ismerősének.
A nő 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.
Az ügyészség a más ügyben szabadságvesztés büntetését töltő, büntetett előéletű, különös visszaeső férfival szemben börtönbüntetést és közügyektől eltiltást indítványozott azzal, hogy nem bocsátható feltételes szabadságra.
Nyitóképünkön a tököli börtön látható. Fotó: HVG/Veres Viktor.