„Kedves emberek! Megtettem a vallomásomat az ügyészségen Zsolti bácsi ügyében. Az ügyészség arra kért, hogy egyelőre ne hozzam nyilvánosságra a nevét és további részleteket, mert ezzel veszélyeztethetném a folyamatban lévő nyomozást” – vette észre a Telex Bangó Sándornak, a Szőlő utcai ügy egyik áldozatának TikTok-bejegyzését.
Több, „kisebb méretű kéztől származó” lenyomatot is találtak a letartóztatott igazgató Szőlő utcai hálószobájában, de mire a helyszínelők ezeket bizonyítékként rögzítették, már valaki átfestette a falakat – derült ki a HVG birtokába került nyomozati iratokból. Ezekben más anomáliákat is találtunk: Juhász Péter Pál egyik közeli hozzátartozója a javítóintézetből elvitte azt a kanapét, amin a gyanú szerint Juhász „szexuális tevékenységet folytatott a növendékeivel”.
A fiú hozzátette, tudja, hogy most sokan válaszokat várnak, de arra kér mindenkit, hogy várjon türelemmel.
Az ügyészség a lapnak megerősítette, hogy Bangó vallomást tett, azt írták, hogy harmadik alkalommal történt ez meg, a jelenlegi vallomás kiértékelése és ellenőrzése zajlik, annak tartalma azonban nem nyilvános. A tájékoztatásban kitértek arra, hogy a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészségen alakult nyomozócsoport soron kívül dolgozik az ügyön.