A Hankó Balázs volt miniszter által felügyelt Nemzeti Kulturális Alap (NKA) pénzosztása következtében Nógrád megyében is olyan szervezeteknek jutott támogatás, amelyek közül több is a Fidesznek kampányolt – írta a 24.hu.
A kiemelt kollégiumi támogatásokat például közösségépítő eseményekre lehetett kapni, de jutott belőlük mindenféle rendezvényre.
A Nógrád 1-es egyéni választókerületében a Fejlődő, Élhető és Szerethető Városért Egyesület például összesen 45 millió forint támogatást kapott az NKA-tól, húszmilliót „közösségi programok megvalósítására”, újabb 25 milliót „kulturális közösségépítő programokra.”
Az egyesület elnöke a legutóbbi beszámoló szerint Fenyvesi Gábor, Salgótarján fideszes alpolgármestere, aki egyben a salgótarjáni Fidesz elnöke is. Az országgyűlési választási kampányban egy videóban azzal büszkélkedett, hogy ukrán zászlóval fogadták Kapitány Istvánt, a Tisza Párt gazdaságpolitikusát a megyeszékhelyen tett látogatásakor.
A 24.hu gyűjtése szerint Nógrádban jutott még támogatás:
- a Polgári Salgótarjánért Alapítványnak (amelyet a fideszes képviselő Becsó Zsolt alapított), a csaknem tízmillió forint szintén „közösségépítő programokra” ment el.
- A Fiatalok Bátonyterenyéért 45 millió forintot kapott az NKA-tól közösségépítő és kulturális programok megvalósítására. Az alapítványt az a Laczkó Bianka vezeti, aki a Nógrád vármegyei közgyűlés fideszes képviselőjének, Laczkó Rolandnak a felesége.
- Összesen 40 millió forintot kapott a 222 Sport Közhasznú Alapítvány könnyűzenei programok megvalósítására. A szervezetet egy helyi médiavállalkozó, Házy Attila vezeti, aki szóváltásba keveredett Magyar Péterrel az egyik országjáráson.
- A Börzsöny Kulturális és Szabadidő Egyesület közel 31 millió forintot kapott.
- Négymillió forint támogatást kapott közösségépítő programokra a Biztosabb Jövőért Egyesület, amelyet az a Rácz Dezső vezet, aki szerint Lázár János hírhedt vécékefés kijelentésével nem sértette meg a cigányokat, hanem megdícsérte őket.
- 14 milliót kapott a Tíz Szegények Segítője nevű, Nógrádmarcalban bejegyzett szervezet a „Mindenki karácsonya” nevű rendezvénysorozatra.
https://hvg.hu/kultura/20260504_hanko-nka-orban-rahel-immerziv-szinhaz-tamogatas