Magyar Péter keddi, a kegyelmi ügyről szóló sajtótájékoztatójával egy időben a kormany.hu/igazsagtetel oldalon közzétették azokat a dokumentumokat, amelyekhez a kormány, vagyis az Igazságügyi Minisztériumban hozzáfértek K. Endre kegyelmi ügye ügyében.
Ezek tehát nem a köztársasági elnöki hivatalnál található dokumentumok, de az kiderül belőle, hogy – ahogyan már korábban ismert volt – Varga Judit igazságügyi miniszter nem javasolta a K. Endrének megadott kegyelmet.
Az első dokumentum az Igazságügyi Minisztérium kegyelmi főosztályának előterjesztését tartalmazza, amelyből kiderül, hogy a főosztály K. Endre számára nem javasolja a kegyelmet megadni. A dokumentum 2023. április 23-án kelt. Ebben egyébként a kegyelmi kérvény benyújtójáról az szerepel, hogy azt K. Endre felesége terjesztette elő.

A második dokumentumban Répássy Róbert igazságügyi államtitkár Varga Juditnak elküldi, hogy 51 kegyelmi ügyből hány darabnak javasolja a kegyelem megadását. Három név szerepel a dokumentumban, amelyeket monogramozva tettek közzé. Ez alapján egyértelmű, hogy K. Endre az igazságügyi tárca javaslata alapján nem kapott volna kegyelmet. Ez a dokumentum 2023. április 17-i keltezésű.
Az ezt követő, április 18-án kelt dokumentum Varga Judit miniszter levele Novák Katalin köztársasági elnöknek: ez alapján a kegyelemre javasoltak között nem szerepel K. Endre neve.

A következő, április 27-én kelt levélben Novák Katalin kegyelmet ad K. Endrének, és azt Varga Judit ellenjegyezte.
Az igazságügyi tárca kegyelmi főosztályának vezetője ezek után feljegyzést ír arról, hogy K. Endrének is megadták a kegyelmet. A dokumentum 2023. június 7-én készült.
Az utolsó közzétett dokumentum már a kegyelmi ügy 2024. februári kirobbanását követően, Tuzson Bencének készült, aki Varga Judit utódjaként akkor igazságügyi miniszter volt. A dokumentum szerzője Répássy Róbert államtitkár. Ebben informálják a minisztert arról, hogy milyen körülmények között született a kegyelmi ítélet. Ebből kiderül, hogy Novák Katalin köztársasági elnök amiatt forszírozta a kegyelem megadását, hogy Ferenc pápa látogatására már megszülessen. Az is kiderül belőle, hogy az igazságügyi tárca nem tudta, hogy kegyelmi döntés fog születni, mivel máskor is előfordult, hogy a köztársasági elnök mielőbbi felterjesztést kért, de ettől függetlenül nem születik meg a kegyelmi ítélet.
Az is kiderül a dokumentumból, hogy a pápalátogatás alkalmából összesen huszonkét személy esetében született pozitív kegyelmi döntés úgy, hogy a miniszter azt nem javasolta, vagy ahogyan fogalmaz, a miniszteri előterjesztéstől eltérő döntés született. Az ismeretes, hogy Budaházy György és tizennégy társa ügyében is a pápalátogatás idején született kegyelmi ítélet, ez alapján ez az ügy is az igazságügyi miniszter javaslatával ellentétes kegyelmi döntés volt.
A sajtótájékoztatót élőben itt követheti:
https://hvg.hu/itthon/20260519_magyar-peter-kegyelmi-ugy-dosszie-sajtotajekoztato