Magyar Péter: Budaházy György és társai kegyelmi kérvényét sem támogatta Varga Judit

A kegyelmi ügy nyilvánosságra hozott iratairól tart sajtótájékoztatót a kormányfő.

  • HVG

Mit olvasott ki Magyar Péter a kegyelmi ügyek papírjaiból? Hogy Kónya Endre ügyében a döntést a kormánynak kellett meghoznia. Mivel támasztotta ezt alá? A dokumentumokban az Orbán-kormány államtitkára írta le, hogy rendkívüli eljárásban írták felül az igazságügyi miniszter nemleges véleményét, és kapott elnöki kegyelmet a bicskei elkövető.

Az igazi újdonság Magyar Péter bejelentésében az, hogy az általa bemutatott papírok szerint Kónya ügyével párhuzamosan egy másik ügyben is felülírta Novák Katalin a miniszteri döntést.

Ez a Hunnia-ügy volt, amely esetében Varga Judit szintén nem tudta támogatni Budaházy György és társai kegyelmét, azt mégis megadták.

Erről Gulyás Gergely állította azt, hogy egyszer röviden a kormány asztalára került. És ezen a ponton kódoltan, de egyértelműen a kormányfő azt állította: az ügyvéden keresztül a két ügy összeér. Vagyis ha a Hunnia-ügy elítéltjeinek kérdése Orbánékig jutott, akkor ebben a csomagban Kónya ügye is benne lehetett. Sok a feltételes mód, de ez a központi állítás.

A kegyelmi ügyről nyilvánosságra hozott iratokról szóló sajtótájékoztatót itt követheti:

https://hvg.hu/itthon/20260519_magyar-peter-kegyelmi-ugy-dosszie-sajtotajekoztato

Hozzászólások