IDEA: Százezrek tódultak a Tiszához a választás utáni hetekben, míg a Fidesz bázisa tovább csökkent

Egy májusi választáson Magyar Péter pártja még az áprilisinál is sokkal fölényesebb győzelmet arathatott volna a friss kutatás szerint.

  • HVG

A kétharmados, választási győzelmet követő hónapban a Tisza Párt tábora tovább bővült, az ellenzéki párttá vált Fidesz-KDNP bázisa pedig tovább zsugorodott – állapította meg az IDEA Intézet – május 8-11 közötti online, reprezentatív – kutatása. Eszerint május elejére alig maradt valaki, aki ne tudott volna pártot választani.

Ennek ellenére a két nagy párton, valamint a Mi Hazánkon kívül, az összes többi politikai formáció – a támogatottságuk alapján – mikropárttá változott. Május elejére a felnőtt népesség többsége, 59 százaléka a jelenlegi kormánypártra adta volna a voksát, miközben a Fidesz-KDNP-t csak egyötödük támogatta volna (20 százalék).

Idea közvélemány-kutatás 2026.05.20.
IDEA Intézet

Vagyis – éllapítja meg az IDEA – a Tisza támogatói bázisa a választás utáni hetekben is több százezer fővel nőtt, miközben a Fidesz-KDNP-é jelentős mértékben csökkent. Május elején a magyar felnőttek 5 százaléka szavazott volna a Mi Hazánkra, és 14 százalék volt a bizonytalanok vagy pártot választani nem tudók, nem akarók aránya.

Ez alapján egy májusi választáson a Tisza még az áprilisinál is sokkal fölényesebb győzelmet arathatott volna. A biztos szavazó, pártot választani tudók több mint kétharmada a Tiszára adta volna a voksát (68%), miközben a Fidesz-KDNP-re mindössze negyedük (25%). Mellettük még a Mi Hazánk jutott volna be 5 százalékkal.

Hasonló számokat mért korábban, már áprilisban a Medián is. A HVG és az RTL megbízásából készült kutatásuk szerint Magyar Péter pártjára a teljes szavazókorú népesség 56 százaléka szavazott volna április második felében, a pártot választani tudóknak pedig a kétharmada, 66 százalék mondta azt, hogy a Tiszára szavazna.

https://hvg.hu/360/20260422_hvg-median-gyozteshez-huzas-valasztas-2026-meg-nagyobb-tamogatas-a-tiszanak

Aztán a Medián április végi-május elejei újabb közvélemény-kutatása már azt mérte, hogy egy újabb választáson a Tiszára szavazna a teljes szavazókorú népesség 61 százaléka, míg a Fidesz mellett csak 21 százalék tartott már ki. A választani tudók 68, a választani tudó biztos szavazóknak pedig 70 százaléka támogatta volna a Tiszát,

emellett a Medián-kutatásból az is kitűnt, hogy az emberek kétharmada bíróság elé állítaná Orbánt Viktor.

https://hvg.hu/360/20260506_median-felmeres-aprilis-vege-partpreferenciak-orban-viktor-felelossegrevonas-birosag-bizakodas

Nyitóképünk illusztráció, Magyar Péter és Orbán Viktor. Fotó: HVG

Hozzászólások