Hegedűs Zsolt bejelentette, hogy ki lesz a Dél-budai Centrumkórház Szent Imre Egyetemi Oktatókórház új vezetője

Az intézmény eddigi vezetője, Bedros J. Róbert elfogadta, hogy változásra van szükség, és úgy döntött, hogy nyugdíjba vonul.

  • HVG

Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter a Facebook-oldalán közölte: tárcájával áttekintették a a Dél-budai Centrumkórház Szent Imre Egyetemi Oktatókórház helyzetét és problémáit, és arra a következtetésre jutottak, hogy változtatásokra van szükség.

„A kórház közelmúltja sajnos nem volt mentes a sajtóban is megjelent komoly működési zavaroktól; példaként említhető a sürgősségi osztály működését veszélyeztető személyi állomány problémája, illetve a pszichiátriai osztály félbemaradt felújítása. A fenti okokból is indokolt az intézmény élén a vezetőváltás, valamint egy új, transzparens, a dolgozókat megtartani képes vezetési stílus kialakítása” – írta a miniszter, aki hétfőn megbeszélést folytatott a Szent Imre Kórház két osztályvezető főorvosával, Járai Zoltánnal és Kerkovits Andrással.

„Otthon kellett volna bevenni” – vizsgálják, miért ismerték fel későn egy idős nő halálos infarktusát a Szent Imre Kórházban

A Szent Imre Kórház saját, belső vizsgálata szerint nem mulasztottak az elhunyt nő ügyében, de most már arra hivatkoznak, hogy az akkori főorvosuk jelentéséből indultak ki. A Direkt36 azt írja, a mostani hivatali vizsgálat szerint többféle mulasztás is történhetett. Az áldozat fia azt mondja, szomorú, hogy az édesanyját talán egy sima EKG-vizsgálat is megmenthette volna.

Hegedűs Zsolt egyúttal közölte: az intézmény eddigi főigazgatója, Bedros J. Róbert egyetértett a vezetőváltás szükségességével, és bejelentette, hogy július elsejével nyugdíjba vonul.

Hozzátette: a mai nappal a Dél-budai Centrumkórház Szent Imre Egyetemi Oktatókórház megbízott igazgatói pozíciójára Járai Zoltánt, az orvosigazgatói poszt betöltésére pedig Kerkovits Andrást kérte fel.

„A kórház irányításának átvétele és új alapokra helyezése mellett az eddigi működés átvilágítása, valamint hibáinak feltárása is feladatuk lesz” – jegyezte meg.

Ahogyan korábban bemutattuk, tavaly év végén felmondott a Szent Imre Kórház sürgősségi osztályának valamennyi szakorvosa. Az osztály működését egy külön engedéllyel biztosították: az NNGYK átmenetileg lehetővé tette, hogy sürgősségi szakvizsgával nem rendelkező belgyógyászok is műszakvezetők legyenek. A Magyar Orvosi Kamara szerint ez több szakmai kérdést és kockázatot vet fel, a kórház ugyanakkor azt állította, hogy az ellátás zavartalan:

Nyitókép: HVG / Fazekas István

Hozzászólások