„Egyedül vagyok a munkahelyemen fideszes és félek” – videóriport a Sándor-palota előtti tüntetésről
Sulyok Tamás köztársasági elnök mellett tartott szimpátiatüntetést több fideszes civil szervezet vasárnap, a Sándor-palota előtt. Bár azt állították nem pártrendezvényről van szó, több ismert fideszes politikus is megjelent. Gulyás Gergelyt taps fogadta, Pócs Jánosnak sírva borultak a nyakába, és többször is felzendült a „Viktor, Viktor!”. A demonstrálók szerint Magyar Péter diktatúrát épít kétharmados kormányzással, aminek egyik jele, hogy a miniszterelnök lemondásra szólította fel a köztársasági elnököt.
Több százan gyűltek össze a Sándor-palotánál, hogy kiálljanak Sulyok Tamás mellett
Lannert Judit és Gulyás Gergely Facebookon vitatkozik arról, melyikük kormánya kommunistább
Forsthoffer Ágnes a vagyonnyilatkozati rendszerről: Teljesen nyilvánvaló, hogy egy korrupcióban érdekelt hatalom érdekét szolgálta
Izrael légicsapást intézett több iráni katonai célpont ellen, folytatódik a rakétapárbaj, a húszik is beszálltak
Már ugrott is majd öt százalékot az olaj ára a Közel-Keleten kiújult harcok hírére
A kamaszok jövőbeli egészsége akár napi fél órán is múlhat
Apai örökségük kisajátításával vádolják Mészáros MBH-csoportját Kunetz Zsombor és testvérei
Az MBH szerint a szoftver az övék.