Az ötödikről zuhant ki egy diák a székesfehérvári kollégiumban

Az esetet az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium jelentette be.

  • HVG

Vasárnapról hétfőre virradó éjszaka nem sokkal éjfél után kizuhant egy diák a székesfehérvári József Attila Középiskolai Kollégium ötödik emeletéről – közölte az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium. Hozzátették, a gyerek életben van, a mentők stabilizálták az állapotát, jelenleg kórházban ápolják.

A közlemény szerint a tankerület azonnal intézkedett, és folyamatosan kapcsolatban van a kollégium vezetőivel, a diákok pedig azonnali pszichológusi támogatást kapnak. Lannert Judit miniszter azt írta, „a tragikus eset” valamennyi érintettjével mélyen együttérez, az érintett diáknak mielőbbi gyógyulást, családjának, diáktársainak és a kollégium közösségének pedig sok erőt kívánt. A tankerületet arra kérte, tájékoztassák folyamatosan a gyermek állapotáról és a vizsgálat folyamatáról.

„Sajnos az elmúlt években számos hasonló tragikus esemény történt, ami egyértelműen jelzi: sok helyen a gyermekek és a diákok a legsúlyosabb mentális terheikkel is magukra maradnak” – írta a miniszter, aki szerint ez az eset is jelzi, hogy a gyermekek és fiatalok mentális állapota iránti érzékenység a korábbi oktatáspolitika számára nem volt kellően fontos terület. „A korábbi években a minisztérium sokszor még az ilyen esetekre sem reagált, ami világos jelzése annak, hogyan gondolkodott a gyermekekről a belügy alá rendelt oktatásirányítás” – tette hozzá, megjegyezve, hogy „többet és jobban kell foglalkoznunk a gyermekekkel”.

Itt kérhet segítséget
116 111 – Lelkisegélyvonal
Várják gyerekek és fiatal felnőttek megkeresését telefonon vagy csetszobákban 24 éves korig, ha beszélgetnének valamiről, megosztanának egy nehéz történetet vagy úgy érzik, segítségre van szükségük.

116 000 – Segélyvonal Eltűnt és Bántalmazott Gyerekeknek
Itt várják szülők, hozzátartozók vagy gyerekekkel foglalkozó szakemberek hívását, ha egy gyermek érdekében konzultálnának.

www.kekvonal.hu
A honlapon csetelni és levelezni is lehet. Szülőket és szakembereket is céloznak cikkekkel, módszertani segédanyagokkal és ingyenesen letölthető óravázlatokkal.

Nyitóképünk illusztráció, fotó: AFP / DPA / SVen Hoppe.

Hozzászólások