Magyar Péter üzent Orbán Balázsnak és „Szalai Zolinak”, nehogy kifosszák még gyorsan a vagyonkezelő alapítványokat

Több ezer milliárd forintot sikerült a bukott hatalomnak kiszerveznie a kekvákba, a miniszterelnök óva int attól, hogy a vezetőik a vagyont hátrányosan érintő döntéseket hozzanak.

  • HVG

Magyar Péter a csütörtöki kormányszóvivői sajtótájékoztatón üzenetet küldött azoknak a vezetőknek, akik a korábbi kormány által létrehozott és feltőkésített vagyonkezelő közalapítványok, kekvák élén állnak, és óva intette őket attól, hogy a következő időszakban, amíg az ott elhelyezett vagyont az állam visszaszerzi, kiüresítsék az alapítványokat.

„Szeretném innen is üzenni a kekvák kuratóriumainak vezetőinek, szeretnénk elkerülni, hogy a meglévő vagyonokat esetleg elvigyék, elköltsék, tehát kifosszák ezeket a kekvákat a következő egy-két hónapban. Azt kérem mindenkitől, legyen az MCC, Orbán Balázs, Szalai Zoli vagy bárki más, hogy ne hozzanak semmilyen olyan döntést, ami hátrányosan érinthetné a kekvák által kezelt óriási vagyont. Több ezer milliárd forintról beszélünk, amit sikerült az előző bukott hatalomnak kiszerveznie” – mondta Magyar Péter a csütörtöki kormányszóvivői tájékoztatón.

https://hvg.hu/gazdasag/20260610_kekva-mcc-uj-europa-zalazone-megszunes-torvenyjavaslat-ebx

A sajtótájékoztatón az RTL riportere tett fel kérdést a kormányszóvivőknek és a kormányfőnek a kedd este benyújtott, állami vagyonvisszaszerzési törvényjavaslattal kapcsolatban. A szóvivő Szondi Vanda erre válaszolva tisztázta, hogy a törvénycsomag alapvetően a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványokat (kekvákat) érinti.

Ezután Magyar Péter hozzátette, hogy a 110 oldalas törvénycsomagban világosan szerepel, mi fog történni: nagyjából 30 kekva van ma Magyarországon, ebből azok, amelyek nem tartanak fenn egyetemet, augusztus 31-én megszűnnek. Az egyetemeket fenntartó kekvák viszont „egy széles körű társadalmi, szakmai és egyetemi egyeztetést követően” 2027. augusztus 31-ig visszakerülnek az államhoz.

A sajtótájékoztatóról szóló percről percre tudósításunkat itt tudja visszaolvasni:

https://hvg.hu/itthon/20260611_kormanyzati-tajekoztatas-magyar-peter-miniszterelnok-babavaro-mohacsi-duna-hid-kriptovalutak-korhazi-klima-hazahozott-eu-s-forrasok-ebx

Nyitókép: HVG / Cabrera Martin

Hozzászólások