Azonnali jelentést kér a miniszterelnök az autópálya-koncesszor által elrendelt terelések okozta közlekedésbiztonsági helyzetről. Magyar Péter ezt azután jelentette be, hogy péntek hajnalban nyolc ember halt meg két balesetben az M1-es autópályán, Győr közelében.
A két baleset körülményeiről egyelőre keveset tudni. A rendőrség közleménye szerint előbb hajnali fél 5 körül egy tehergépkocsi ütközött egy munkagépnek. A jármű kigyulladt, a tehergépkocsi sofőrje a helyszínen életét vesztette.
Alig negyven perc múlva és mindössze egy kilométerrel arrébb egy kisbusszal történt tragédia. A kilenc embert szállító kisbusz egy olyan tehergépkocsinak ütközött neki, amely éppen az előző baleset miatt állt. Az utasok közül heten a helyszínen meghaltak, ketten megsérültek.
https://hvg.hu/cegauto/20260612_baleset-m1-toltestava-tuz-kamion-kisbusz-katasztrofavedelem-utinform
A miniszterelnök tájékoztatása szerint az áldozatok külföldi állampolgárok. Magyar Péter részvétét fejezte ki az elhunytak családjának.
A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense a 24.hu kérdésére megerősítette, hogy a kigyulladt kamionnak és a kibusznak is moldáv rendszáma volt, az áldozatok mind felnőtt férfiak.
Az M1-es felújítása 2025 őszén kezdődött, az autópályát 78 kilométer hosszan 2×2 sávról 2×3 sávra bővítik. Az MKIF Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. tájékoztatása szerint a balesettel érintett szakasz felújítása várhatóan még két hétig tart.
Címlapképünk illusztráció.