Miniszteri biztos fogja feltárni a gyermekbántalmazási ügyek teljes hátterét

„Olyan gyermekvédelmet akarunk, amely nem papíron védi a gyerekeket, hanem a valóságban is képes észrevenni a veszélyt” – mondta Kátai-Németh Vilmos.

  • HVG

Vaskuti Gergely lesz a gyermekbántalmazási ügyek kivizsgálásáért felelős miniszteri biztos – jelentette be Kátai-Németh Vilmos szociális és családügyi miniszter hétfőn a Facebook-oldalán.

A miniszter azt írta, Vaskutinak az lesz a feladata, hogy feltárja a súlyos gyermekvédelmi bántalmazási ügyek teljes hátterét.

„Mi olyan gyermekvédelmet akarunk, amely nem papíron védi a gyerekeket, hanem a valóságban is képes észrevenni a veszélyt, meghallani a jelzéseket és megvédeni azokat, akik ránk vannak bízva” – fogalmazott a miniszter.

Vaskuti egyébként pszichológus és kriminológus, kriminológiai kutatásainak fókuszában a gyermekek szexuális kizsákmányolása, a fiatalkori bűnelkövetés, valamint a gyermekvédelmi szakellátás működési nehézségei és ezek kapcsolata a deviáns viselkedési mintázatokkal állnak. Megbízott oktatóként jelenleg is oktat az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán.

Pályáját iskolapszichológusként kezdte, majd 10 évet dolgozott gyermekotthonokban pszichológusként és szakmai vezetőként.

Nyitókép: HVG / Cabrera Martin

Hozzászólások