Üzent a MÁV az utasoknak, mire figyeljenek a hőségriadó alatt
Kiadta a MÁV a listát, mely járatok klímája bírja a legdurvább hőséget is, és hol osztanak vizet.
Figyelmetlensége miatt több utas is megsérült. A bíróság 390 ezer forint pénzbüntetést szabott ki, azonban nem tartotta szükségesnek a járművezetéstől eltiltást.
Vádat emelt az ügyészség egy 36 éves mozdonyvezető ellen, aki a Keleti pályaudvaron későn kezdte meg a fékezést, és nekiment az ütközőbaknak.
Közleményük szerint az eset 2024 decemberében történt az 1. vágányon, ahol a beérkező járműszerelvények megengedett legnagyobb sebessége 15 kilométer per óra. A masiniszta azonban figyelmetlen volt, és a bak távolságát rosszul mérte fel, ezért a szerelvény állóra fékezését későn kezdte meg. Az ütközőbak előtt a szerelvény már nem tudott megállni, hanem annak körülbelül 9 km/h sebességgel nekiütközött.
A vádlott így veszélyhelyzetbe hozta a vonaton tartózkodó jegyvizsgáló munkatársát és az utasokat, akik közül hárman könnyebben megsérültek. Az ütközés a vasúti forgalomban zavart nem okozott, az ütközőbakban kár nem keletkezett, a mozdony viszont megsérült, a kár körülbelül félmillió forint volt.
A Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség a vádlottat vasúti közlekedés gondatlan veszélyeztetésének vétségével vádolta meg vádiratában. A kerületi ügyészség arra tett indítványt, hogy a bíróság – tárgyalás mellőzésével, büntetővégzésben – pénzbüntetést szabjon ki, és határozott időre tiltsa el a férfit a vasúti járművezetéstől.
A bíróság 390 ezer forint pénzbüntetést szabott ki, azonban nem tartotta szükségesnek a járművezetéstől eltiltást. A végzéssel szemben a kerületi ügyészség a vádlott terhére tárgyalás tartását kérte, és a vasúti járművezetéstől eltiltás kiszabását is indítványozza – áll a közleményben.
Kiadta a MÁV a listát, mely járatok klímája bírja a legdurvább hőséget is, és hol osztanak vizet.
Nyitókép: Magyarország Ügyészsége / Facebook
A világ legnagyobb iparági monstruma él, átalakul, és virul.