Június 19-én, pénteken volt az utolsó tanítási nap a nyári szünet előtt, és a Népszava szerint azóta több mint 3100 álláshirdetést tettek közzé a közszféra hivatalos álláskereső oldalán különböző pedagógiai munkakörök betöltésére állami, illetve nem állami intézményekben.
Cikkünk írásakor, vagyis július 6-án összesen 1277 hirdetést lehetett találni a „tanár” szóra, 1039 hirdetést a „pedagógus” szóra és 735 hirdetést a „tanító” szóra rákeresve, és összeadva ezeket több mint ötszázzal magasabb szám az előző év azonos időszakához képest. Hozzátették, egyes hirdetésekben nemcsak egy állásra keresnek embert, a Ceglédi Tankerületi Központ például egyszerre 10 fő gyógypedagógust keres.
A Népszava szerint a legtöbb álláshirdetést – több mint 2600-at – idén is a tankerületi központok tették közzé: nagy számban keresnek szaktanárokat és tanítókat, de a hirdetések között idén sem csak pedagógiai munkakörökre keresnek munkavállalókat, hanem például takarítói, karbantartói, iskolatitkári feladatokra is.
Az állami iskolafenntartó Klebelsberg Központ korábban azzal magyarázta a nyári időszakban megugró álláshirdetéseket, hogy a pedagógusok általában tanév végén és a nyári szünetben váltanak munkahelyet.
Ugyanakkor a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke, Totyik Tamás mindeközben úgy véli, az üres álláshelyek száma a hivatalosan meghirdetetteknél is magasabb lehet: egyrészt az álláshelyeket nem kötelező meghirdetni a közszféra állásportálján, másrészt szerinte több helyen még kivárnak a várható törvénymódosítások miatt.
A Magyar Közlönyben június elején jelent meg a határozat, miszerint az oktatási és gyermekügyi miniszternek el kell készítenie azon jogszabályok tervezetét, amelyek alapján a most záruló tanév tekintetében a teljesítményértékelésre nem kerül sor, mert a rendszer a kormány szerint „alkalmatlan a pedagógusok valós teljesítményének mérésére, túlzott adminisztrációs terhet jelent, ezért szükséges annak eltörlése”.
A Népszava pedig arról ír, hogy a Tisza-kormány szélesebb munkáltatói jogköröket adna az iskolaigazgatóknak. A törvényjavaslat szerint – melynek társadalmi egyeztetése egy hete zárult – az iskolaigazgatók dönthetnek majd egyebek mellett a kinevezésekről, munkaszerződés megkötéséről, köznevelési foglalkoztatotti jogviszony vagy munkaviszony megszüntetéséről.
https://hvg.hu/elet/20260615_tanev-rendje-kompetenciafelmeres-tarsadalmi-egyeztetes
Nyitókép: Hauke-Christian Dittrich / DPA / AFP