Kevés a rendőr, ezért biztonsági őröket vezényel a Klauzál tér környékére a VII. kerületi önkormányzat
A Klauzál téren június végétől október végéig éjjel-nappal járőröznek majd.
A belső kerületek vezetői szerint a fővárosnak több rendőrre, működő ellátórendszerre és hatékonyabb helyi eszközökre van szüksége.
Azonnali kormányzati intézkedéseket kér Budapest közbiztonságának javításáért négy fővárosi kerület polgármestere.
Budapest belső kerületeinek polgármestereiként ma közösen tekintettük át a főváros romló közbiztonsági helyzetét. Mindannyian ugyanazt tapasztaljuk: az utcákon egyre súlyosabb szociális, mentális egészséggel kapcsolatos és rendészeti problémák jelennek meg, ezért az emberek biztonságérzete folyamatosan romlik
– áll a Baranyi Krisztina ferencvárosi, Niedermüller Péter erzsébetvárosi, Pikó András józsefvárosi és Soproni Tamás terézvárosi polgármester által aláírt közleményben.
A kerületek vezetői meg is nevezték azt az öt „azonnal végrehajtandó intézkedést”, amelyet a belügyminisztertől és a kormánytól kérnek. Ezek az alábbiak:
Ezután arról írtak, hogy a kerületi önkormányzatok már most is „súlyos állami feladatokat” vállalnak át azzal, hogy térfigyelő kamerákat telepítenek, támogatják a rendőrséget és finanszírozzák a szociális programokat, de ezek az erőfeszítések csak a problémák enyhítésére elegendők.
„Ezért közösen fordulunk a Belügyminiszterhez, és mielőbbi személyes egyeztetést kezdeményezünk. A fenti javaslatok részletes kidolgozásában és végrehajtásában készek vagyunk részt venni” – fogalmaztak a közlemény végén, hozzátéve, hogy az intézkedések bevezetése nem tűr halasztást, ugyanis „Budapestnek most van szüksége több rendőrre, működő ellátórendszerre és hatékonyabb helyi eszközökre”.
A Klauzál téren június végétől október végéig éjjel-nappal járőröznek majd.
Nyitóképünk illusztráció. Fotó: MTI / Koszticsák Szilárd