Két új főszerkesztő-helyettessel bővül a Kossuth rádió szerkesztősége, Bogár Zsolt és Magyari Péter is a közmédiához igazol – közölte az MTVA Sajtó és Marketing Irodája hétfőn az MTI-vel.
A közleményben idézték Kerényi Györgyöt, a Kossuth rádió vezetőjét, aki úgy fogalmazott, „nagyon örülök, hogy két ilyen szintű újságíró fogadta el felkérésemet a főszerkesztő-helyettesi, a jelenlegi rádióban csatornaigazgató-helyettesinek nevezett pozíciókra. Mindketten a tartalom egészéért lesznek felelősök, velem együtt persze, és már most intenzíven dolgozunk az adó új műsorstruktúrájának kidolgozásán.”
Kerényi megjegyezte, Bogárral már az előző főszerkesztősége idején kollégák voltak, Magyarival „pedig mindig szerettem volna együtt dolgozni kvalitásai és sokoldalú, folyamatosan nagyon magas szintű újságírói múltja és jelene miatt”.
Magyari Péter 1999 óta számos meghatározó hazai szerkesztőség munkatársa volt, egyebek mellett az Origónál, az Indexnél, a 444-nél és legutóbb a Válasz Online-nál. Munkásságának középpontjában az oknyomozó újságírás, a belpolitika, az energetika és a külpolitika áll. Rendszeres szereplője szakmai elemző műsoroknak, több felsőoktatási intézményben oktatott újságírást, munkáját pedig számos szakmai díjjal ismerték el.
Bogár Zsolt több mint huszonöt éves újságírói karrierje során a Magyar Narancsnál kezdett politikai és gazdasági tényfeltáró újságíróként, munkáját három alkalommal ismerték el Minőségi Újságírásért Díjjal. Korábban már dolgozott a Magyar Rádióban: 2009 és 2011 között a 180 perc vezető szerkesztője volt, emellett közreműködött a Magánhangzó és a Kossuth rádió választási műsoraiban is. Később a HVG Online gazdasági, majd belpolitikai rovatát vezette. 2021-ben a Deutsche Welle magyar szerkesztőségének vezető szerkesztőjeként folytatta munkáját, jelenleg pedig a 24.hu audiovizuális területének vezető szerkesztői pozíciójából tér vissza a közmédiához.
„Magyari Péter és Bogár Zsolt több évtizedes szerkesztői és újságírói tapasztalatukkal, valamint eltérő, egymást jól kiegészítő szakmai hátterükkel járulnak hozzá a rádió tartalmi fejlesztéséhez és az új műsorstruktúra kialakításához” – olvasható a közleményben.
https://hvg.hu/itthon/20260707_mtva-elfoglalta-helyet-az-uj-ideiglenes-vezetes-a-kozmediaban
Nyitóképünkön Magyari Péter, a fotót Veres Viktor készítette.