„Sajnálattal kell közölnünk, hogy a Tisza tavaszi árja a »Hazajáró« műsorát is elmosta. A megrendelő MTVA indoklás nélkül »nem kívánta meghosszabbítani vagy más módon fenntartani« honismereti-turisztikai magazinműsorunk szerződését (ahogy az elszakított területeken élő magyar közösségek életét és megmaradásért folytatott küzdelmét bemutató »Kárpát-medence« című műsorunkét sem)” – írták a műsor készítői a közösségi oldalukon.
Azt tervezték, hogy a műsort az idei év végén fejezik be, 440 epizód után. „Jelenleg 429 leforgatott és adásba került epizódnál tartunk. A teljes sorozat befejezéséhez mindössze 11 rész hiányzott” – tették hozzá.
Azt is állították, hogy „a Hazajáró epizódjaiban soha semmilyen pártpolitikai véleményt nem fogalmaztunk meg. Az új kormány által ideiglenesen kinevezett közmédia-vezetők mégis úgy döntöttek, hogy nincs szükség a Hazajáróra és arra a politika felett álló össznemzeti szellemiségre, amit képvisel.”
Bejegyzésükben köszönetet mondtak az MTVA korábbi döntéshozóinak, és jelezték, hogy az újakét tudomásul veszik. „De egyben – mint már annyiszor – kinyilvánítjuk: a Hazajáró útja végtelen, és minket nem olyan fából faragtak, hogy feladjuk, és ne fejezzük be az elkezdett munkát.”
A műsor rendező-forgatókönyvírója, Moys Zoltán és szerkesztője, Kenyeres Oszkár egyben a Hazajáró Honismereti és Turista Egylet alapítói is.
Ez szervezi II. világháborús budai kitörési kísérletre emlékező túrákat is.
Moys és Kenyeres 2023-ban az augusztus 20-i állami ünnep alkalmából a magyar érdemrend lovagkereszt kitüntetését kapott. Az akkori indoklás szerint mindketten „a Kárpát-medence természeti és kulturális értékei mellett a helyi magyarság mindennapjait bemutató, a természetjárást népszerűsítő tevékenysége, különösen a »Hazajáró« című műsor készítése során végzett színvonalas és odaadó munkája elismeréseként” kapta a díjat, akárcsak Kenyeres.
Akkor azt is írtuk, hogy Moys az Országgyűlés volt alelnökének, a fideszes Lezsák Sándornak a veje, a Dextramedia Kft. nevű cége korábban a Jobbikkal fonódott össze, 2010 után pedig a közmédia beszállítója lett. Azt a 444.hu idézte fel, hogy az ő vállalkozása gyártotta azt a 2013-as műsort is, amely Adolf Hitler születésnapjáról tisztelettel emlékezett meg.
https://hvg.hu/360/20260715_mtva-exlex-allapot-kozszolgalat-mediahaboru-hvg
Fotó: HVG / Fazekas István