Kutatási céllal jelentek meg kedden a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyomozói a Családbarát Magyarország Központ Nonprofit Közhasznú Kft. székhelyén, ahol lefoglalták a társaság elektronikus dokumentumait – számolt be a Szociális és Családügyi Minisztérium.
A NAV Kiemelt Ügyek Osztályának nyomozói a Családbarát Magyarország Központ által évekkel korábban tett feljelentés nyomán indult büntetőeljárás keretében vonultak ki. Az eljárás a társaság 2018 és 2020 közötti gazdálkodásával összefüggő költségvetési csalás megalapozott gyanúja miatt folyik. A nyomozók a feltételezett bűncselekmény tárgyi és okirati bizonyítékait, valamint más bizonyítási eszközöket foglaltak le.
https://hvg.hu/kkv/20240417_a-kormany-het-ev-alatt-tobb-mint-9-milliard-forintot-csaladbaratkodott-el-magyar-peter-mumusanal
A minisztérium szerint a központ korábbi működésében a 2020-as ügyvezetőváltást követően tártak fel olyan problémákat, amelyek szabálytalanságok gyanúját vetették fel. Egyes támogatásokkal nem vagy nem megfelelően számoltak el, a dokumentáció több esetben hiányos vagy egymásnak ellentmondó volt, és számos feltűnő adminisztrációs hibát is találtak. A társaság először saját maga, majd az ABT Tanácsadó Kft. bevonásával vizsgálta át a korábbi éveket és a beszállítói szerződéseket. A feltárt ügyek összetettsége miatt további külső szakértőket is bevontak. A központot 2021–2022-ben a Miniszterelnökség megbízásából egy külső cég is teljeskörűen átvilágította, a jelentést azonban a közlemény szerint csak az akkori ügyvezető ismerhette meg.
Tóth Kinga Dóra szociális, család- és idősügyi államtitkár szerint a társaság évekkel ezelőtt feljelentést tett a feltárt szabálytalanságok miatt, később pedig többször kérte a nyomozás felgyorsítását és tájékoztatást az eljárás állásáról. A hatóság korábbi tájékoztatása alapján az ügy sokáig felderítési szakban, ismeretlen tettes ellen folyt, és nem történt gyanúsítotti kihallgatás vagy más érdemi nyomozati cselekmény. Az államtitkár szerint a július 21-i kutatás és lefoglalás az első nyilvánosan ismert intézkedés, amely a nyomozás tényleges előrehaladására utal.
Hadházy Ákos 2024-ben számolt be egy birtokába került belső vizsgálati jelentésről, amely a 6,2 milliárd forintos Családbarát ország, valamint az 5,4 milliárdos, A koragyermekkori intervenció ágazatközi fejlesztése című uniós projekt kiadásait vizsgálta.
Az akkor még független országgyűlési képviselő szerint az állami cég egy teljes nyomdát bérelt, és 19 dolgozót foglalkoztatott, miközben a jelentésben az szerepelt, hogy a hátralévő egy évre tervezett nyomtatási feladatokat külső megrendeléssel körülbelül 30 millió forintból el lehetett volna végezni. A nyomda bérlése és a 19 munkavállaló foglalkoztatása ezzel szemben abban az évben 110 millió forintba került.
Hadházy szerint a jelentés azt is kifogásolta, hogy a nyomda kiválasztása előtt nem kértek be három árajánlatot. Ajánlatot csak a későbbi nyertestől kértek, amelynek kétórás határidőt adtak. A dokumentum alapján közbeszerzési eljárást is le kellett volna folytatni, mivel az épület mellett nyomdagépeket is béreltek. Ráadásul a hagyományos berendezések mellett egy drága digitális nyomdát is béreltek, amelyre a jelentés megállapítása szerint nem volt szükség. Hadházy feljelentést tett, a dokumentumot eljuttatta az Európai Csalás Elleni Hivatalhoz is. Egy későbbi bejegyzésében Hadházy Polt Péter akkori legfőbb ügyész válaszára hivatkozva már arról számolt be, hogy a NAV költségvetési csalás gyanúja miatt több, a két uniós projekthez kapcsolódó szerződést is vizsgál.
Nyitókép: Facebook / Novák Katalin